Alkatrészt fejlesztenek Szegeden, hogy életben tartsák a Tatra-villamosokat

A Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) egy nemzetközi fejlesztési projekt keretében dolgozik azon, hogy meghosszabbítsa a városban közlekedő Tatra-villamosok élettartamát.

Ennek érdekében a járművek ajtóvezérlő elektronikájához új, helyettesítő alkatrész készül helyben, ami biztosítja a villamosok biztonságos és megbízható működését. Az SZKT ezzel nemcsak a régi, de máig a város közlekedésének gerincét adó villamosokat tartja üzemben, hanem a körforgásos gazdaság elveit is erősíti: kevesebb hulladék, jobb hatékonyság, kisebb ökológiai lábnyom.

A fejlesztés a CE4CE nevű nemzetközi együttműködés része, amelynek célja, hogy a körforgásos gazdaság szemléletét bevezesse a közösségi közlekedésbe. Ez röviden azt jelenti, hogy ami használt, nem feltétlenül kell kidobni: új beszerzéssel kicserélik azt, és ahol már nagyon régi alkatrész van beépítve, azt lecserélik erre a használtra. A projektben közép-európai közlekedési vállalatok, egyetemek és cégek dolgoznak együtt, az Európai Unió Interreg CENTRAL EUROPE programjának támogatásával.

Szegeden a Tatra T6A2 és KT4D típusú villamosok adják a járműpark nagy részét. A T6A2-esek a kilencvenes évek végén érkeztek a városba, míg a KT4D típusú járműveket eredetileg Berlinnek gyártották a nyolcvanas években, majd Potsdamban újították fel. Ezek ajtóvezérlő elektronikája a kilencvenes évek technológiáját képviseli, és

mára a gyártó megszüntette az alkatrészek utánpótlását, így a rendszer kritikus ponttá vált a további üzemeltetésben.

E problémára keres megoldást az SZKT a szegedi SolvElectric Technologies Kft.-vel közösen. A cég új elektronikus egységet és hozzá tartozó szoftvert fejleszt, amely jelenleg próbaüzemben fut egy villamoson. A tesztelésbe a közlekedési szakhatóság és a TÜV Rheinland InterCert is bekapcsolódott, miközben a járművezetők visszajelzései segítik a finomhangolást. Ha a próbaüzem sikeres lesz, indulhat a sorozatgyártás.

A fejlesztés összköltsége közel 283 ezer euró, vagyis 110 millió forint, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával biztosítanak az Interreg CENTRAL EUROPE 2021–2027 program keretében.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder