100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Két ember holttestére bukkantak szerdán Szegeden, egy lakásban, a rendőrség szerint az eset kapcsán nem merült fel bűncselekmény gyanúja – értesült a Délmagyarország.
Az elhunytak egy férfi és annak élettársa voltak. Úgy tudni, a férfi munkahelyén vált gyanússá, hogy nem jelent meg dolgozni, mivel ez nem volt rá jellemző, ezért kezdték keresni.
A lap olvasói beszámoló alapján azt írja, a rendőrség a helyszínen egész nap vizsgálódott. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság érdeklődésre megerősítette az esetet.
A hatóság tájékoztatása szerint az ügyet az általános közigazgatási rendtartás szabályai alapján vizsgálják. Ez azt jelenti, hogy az eddigi adatok szerint nem történt bűncselekmény.
A cikk borítóképe illusztráció.













