100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Kikértük az adatokat a MÁV-tól és a Szegedi Közlekedési Társaságtól (SZKT) arra vonatkozóan, hogy mennyi autós ütközött az elmúlt három évben Szegeden a tram-trainekkel, és mennyi a helyi villamosokkal. A számokat összevetve az derült ki, hogy bár közel ugyanannyi baleset történt mindkét társaság járműveivel, mivel a szegedi villamosok sűrűbben járnak, arányaiban több balesetet szenvednek a tram-trainek.
Sárgítja a MÁV a tram-traineket a sok baleset miatt, írtuk meg január közepén. Nem teljes sárgításra kell gondolni, csak némileg több ilyen színű fóliára a járműveken. Ezzel tesztelik ideiglenes jelleggel majd, hogy kevesebb lesz-e a baleset. A MÁV kérdésünkre akkor azt is elmondta, hogy 2022. január 1-je óta – azaz az itthon még újnak számító vasútvillamos-üzem 2021. novemberi indulása utáni teljes évtől számítva – 2024 végéig összesen 71 balesetben volt érintett a tram-train Szegeden és Vásárhelyen együttesen, ebből 53-nál történt anyagi kár.
A társaságtól kikért újabb adatok szerint csak Szegeden összesen 26 autós esemény érte három év alatt a tram-traint. Érdekesség, hogy a szegedi adatokkal szemben Hódmezővásárhelyen ugyanezen időszakban csak 11 autó kanyarodott a vasútvillamos elé. Idén is számos ilyen eset történt már csak az év első hónapja alatt, ám ez még nem mond sokat a statisztikában, így ezeket az adatokat nem vettük figyelembe.
Az SZKT közlése szerint idegen fél, vagyis jelen esetben az autósok – szabálytalan kanyarodás vagy elsőbbségadás elmulasztása – miatt
- 2022-ben 8,
- 2023-ban 4,
- 2024-ben pedig 11
villamosbaleset volt, utóbbi mind a 2-es vonalon történt, ahol a tram-trainek is járnak. A három év alatt tehát 23-szor mentek villamos elé autósok Szegeden, ami közel annyi, mint a tram-traineket érintő 26 baleset, ám ha azt nézzük, hogy a megyeszékhelyen több villamosvonal is van, és a 2-es vonalon sűrűbben is járnak a többségében sárga Pesák a tram-traineknél, mindjárt nem olyan kedvezőek az adatok a vasútvillamos számára.
Az SZKT meg is jegyezte lapunknak, hogy tavaly a 10 tram-traines eseménnyel szemben 11 villamosokat érintő baleset volt a 2-es vonalon hasonló körülmények között, azaz szabálytalan kanyarodás vagy elsőbbség meg nem adása miatt,
de a 2-es villamos nagyjából kétszer gyakrabban közlekedik,
így a tram-trainek szerintük is sűrűbben részesei a baleseteknek.
A Szegeder egyik olvasója korábban felvetette, hogy a tram-traint azért is érheti több baleset, mert nagyobb össztömegű jármű a villamosoknál, ezért nagyobb lehet a féktávja városon belül, illetve a sínféket sem használhatják itt.
Ez azonban nem megalapozott a MÁV szerint: a tram-train is – mint bármelyik másik városi villamosvasúti jármű – használja a sínféket, amennyiben vészfékezésre kerül sor, vagy ha a mozdonyvezető aktiválja azt a vezetőülés karfáján lévő nyomógombbal. „A tram-train járművek fékútja városi villamosvasúti üzemben olyan, mint más klasszikus villamosoknál. Ez a hatósági engedélyeztetési eljárás részeként a városi üzemmódban is végzett fékút mérések vizsgálták és igazolták” – tették hozzá.

A MÁV vasútvillamos-sárgítási szándékai miatt az SZKT-tól is megkérdeztük, hogy tervezik-e a társaság hivatalos színeiben pompázó – kék, fehér, sárga és némi piros – Tatra-villamosok teljes, vagy részleges átfestését a szegedi Pesák vagy a tram-train mintájára, ám ez válaszuk szerint nincs napirenden „A jármű színeinek észlelhetőségét vizsgáltuk, és az rendben van” – közölték. A fenti képünkön látható 214-es pályaszámú Tatra-villamost egyébként teljesen sárgára festették néhány éve, miután a Széchenyi térnél még 2016-ban beleszaladt egy buszba, és súlyosan megrongálódott – még a vázát is ki kellett cserélni.













