Legalább öten távoztak januárban a szegedi önkormányzati médiától, a Szeged.hu hírportáltól és a Szeged Televíziótól – értesült a Szegeder. A cég működésére rálátó forrásunk szerint csoportos leépítés zajlott, de a munkatársak távozásának szakmai okai is lehettek. A főszerkesztők cáfolják, hogy leépítésről lenne szó, az egyik távozó munkatárs is közös megegyezésre hivatkozott.
A távozók közül Vass Imre a kezdetektől fogva a Szeged.hu újságírója volt, Rafai Gábor is régóta írt, Iványi Aurél pedig több mint tíz éve volt fotósa az újságnak. Az ATV-től ismert Balogh Judit szintén elhagyta a szerkesztőséget. Ő 2020-ban még hírigazgatónak érkezett a tévéhez és sokat dolgozott annak nézettségének növelésén, majd 2022-től már csak a Téma című hírháttérműsort vezette.
„A Szegedi Rendezvény és Médiaközponttal kötött, több éve fennálló, határozatlan időre szóló vállalkozói szerződésemet közös megegyezéssel február 28-i határidővel felbontottuk” – írta kérdésünkre Rafai Gábor újságíró. Vass Imre és Iványi Aurél nem kívántak nyilatkozni.
Egy másik, a városházi médiára rálátó egyik forrásunk szerint az eset váratlanul érte az elbocsátott munkatársakat, de a szerkesztőség többi dolgozóját is, akik így jóval kevesebben maradtak. „Mindenféléket hallottam, olyat is, hogy kevesebb a pénz, olyat is, hogy már régóta érett. Mindenki ködösít” – mondta.
Kérdéseinkre Garai Szakács László, a Szeged.hu, és Cservenák Zoltán, a Szeged Televízió főszerkesztője is szűkszavúan úgy kommentáltak, hogy értesüléseink tévesek, nem volt náluk csoportos leépítés. Bővebb tájékoztatást nem adtak a távozások okaival kapcsolatban.
Kerestük pénteken a két médiumot kiadó Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetőjét, Kolonics Erikát is, de cikkünk megjelenéséig nem reagált.
A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy Magyarország minden tájára eljussanak a legfontosabb és legérdekesebb szegedi történések. Ez a cikk ezen együttműködés keretében a Telexen is olvasható.