100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A szegedi Kelesztő reggelizőhely bár január 31-ével bezárja kapuit a Kígyó utcában, mivel jelenlegi formájában nem bizonyult fenntarthatónak, az ugyanebben az üzlethelyiségben üzemelő Süti nem süti cukrászda kiválik és újra elérhető lesz a Tisza Lajos körúton.
A csapat vasárnap késő délután jelentette be, hogy február végén új koncepcióval, SÜTI – SZÖVŐ néven térnek vissza, amely jobban illeszkedik a mai kor elvárásaihoz és a természetközeliséghez. „Február végéig atomjaira bontjuk a Süti nem süti-tudás elemeit, és egy magasabb, természetközelibb szinten újraszőjük nektek, összekapcsolódva a közben odaérkezett közösségi műhelyünkkel, a Szövővel” – közölték.

A Kelesztő–Süti nem süti csapata korábban arról írt a közösségi médiában, hogy a jelenlegi, Kígyó utcai helyszínt visszaadják a tulajdonosnak, és lebontják az üzlet elemeit. A vendégek számára január végéig még lehetőség nyílik a megszokott ételek fogyasztására – ezt követően pedig, mint most kiderült, a Tisza Lajos körút 44. alatt lesz továbbra is elérhető Szeged egyik első újhullámos cukrászdájának repertoárja.
A Kelesztő 2022 júniusában már egyszer újranyitott – a Szegeder tesztje erről itt olvasható –, miután 2020 májusában ideiglenesen bezárták az üzletet a koronavírus-járvány beköszöntését követően. Akkor a most búcsúzó reggeliő megújult kínálata és a barátságos környezete ismét elérhetővé vált a közönség számára.













