Újabb használt trolikat vesz Szeged, most épp Salzburgból és Tallinnból

Ma ülésezett a Polner Eörs (Fidesz) vezette pénzügyi bizottság a városházán, ahol több napirendet is tárgyaltak. Többek között a városi költségvetés módosítását is.

Ebben olyan tételek is szerepelnek, hogy törzstőke-emeléssel 50 millió forint fejlesztési támogatást kap az SZKT alacsonypadlós használt trolibuszok vásárlására. „Ezzel biztosítjuk, hogy a közgyűlés által korábban jóváhagyott felújítási keret terhére alacsonypadlós és klimatizált járműveket állíthassanak forgalomba” – fogalmaznak a közgyűlési anyagban.

A valószínűleg – a korábban beszerzett használt járművekhez hasonlóan – Solaris trolikat az osztrák Salzburgból és az észt fővárosból, Tallinnból szereznék be. Újdonság viszont, hogy Salzburgban csak csuklós trolikat használnak – Tallinnban is részben –, így csuklós Solaris-trolik is jönnének Szegedre a szólók mellé. Valószínűleg a régi, sokszor lerobbanó Škoda-trolikat cserélnék ezekkel, miután az SZKT fővárosi Ikarusokat bérelt kiváltásukra, ám ezeket vissza is küldték azóta.

A használt trolik beszerzése nem újdonság Szegeden, korábban többször is ehhez folyamodott az SZKT. Ennek oka, hogy mivel Magyarországon a helyi közösségi közlekedés finanszírozásából az állam szinte teljesen kivonult, ezért használt járművek felújításával igyekeznek biztosítani az elöregedő járműpark kiváltását. Ezek a járművek ugyanis nagyon olcsók, legutóbb 9 millió forint volt két Solaris-troli. Viszonylag jó állapotúak, hiszen Tallinnban épp új járműbeszerzés miatt mondanak le róluk.

Fotó: alltransua.com

A november 22-i közgyűlési anyagok között több más is van, például a Gogol utca komplex felújítására 700 millió forintot szán a város. A kivitelezés 2025 júniusától 2026 áprilisáig tart majd. Célja a gyalogos és kerékpáros közlekedés javítása, az autóforgalom csillapítása, valamint a klímához alkalmazkodó növényállomány létrehozása, beleértve a zöldítést, burkolatmegújítást, csapadékvíz kezelését és a közvilágítás korszerűsítését. Ez még nem a teljes felújítás, csak annak első üteme, melyben valószínűleg kivágják a fák többségét.

Indul továbbá a ReGreenX című projekt, mely célja a fenntartható városi zöld infrastruktúra fejlesztése köz- és magánterületeken, mintakertek kialakításával, a lakosság és a vállalkozások szemléletformálásával. A projekt Eu-s közvetlen forrásból valósul meg, melyhez a városi költségvetésből 44 milliós önerőt biztosítanak.

Van még a COOL LIFE nevű projekt, mely a városi hőszigetek mérsékléséről szól. ennek keretében elkészül Szeged hőtérképe, fakatasztere és több zöldítési beruházás. Ez uniós közvetlen forrásból valósul meg, melyhez a városi költségvetésből 38 millió forint önerőt szükséges biztosítani.