100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„Szeretnénk meghívni titeket, hogy legyetek tanúi a Mirror Twin hattyúdalának, mivel a zenekar ezen az estén utoljára csap a húrok közé” – olvasható a szegedi formáció Facebook-eseményében. A búcsúkoncertet október 4-én pénteken tartják a Rakpart 62-n. Itt koncertet ad még az Early Bird, és az utolsø is bemutatja új lemezét.

A Mirror Twin 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy valami egyedit alkosson a magyar underground palettáján, ám eddig nem jelent meg nagylemezük. Két éve született meg az első – és egyben utolsó – album koncepciója, az utóbbi egy évben rengeteget dolgoztak rajta, hogy megvalósulhasson.

A Napló csütörtöktől hallgatható Bandcampen, a zenekar azt ígéri, hamarosan Spotify-on és Apple Music-on is elérhető lesz. „Mindent beletettünk, ami a Mirror Twin egyedivé teszi, illetve a sok hosszú év készülés és ígéret után végre beteljesítettük azt amit mindig szerettünk volna elérni. Ezekkel a dalokkal, illetve egy utolsó koncerttel búcsúzunk mindenkitől, köszi, hogy lehettünk! Nekünk rengeteg élményt, tapasztalatot, kapcsolatot adott a Mirror Twin, ezért örökre hálásak leszünk!” – írták a zenekar közösségi oldalán.

Mirror Twin koncert a Szegeder születésnapi buliján, 2024. március 29-én a Grand Caféban
Mirror Twin koncert a Szegeder születésnapi buliján, 2024. március 29-én a Grand CafébanFotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

A Mirror Twin két tagjával, Sendula Zoltán gitárossal és Buchholcz Anna énekessel még 2022-ben beszélgettünk, az alábbi cikkben a meglehetősen aktív kezdetektől az újraalakuláson át a 2021-es Eternal Entity-ig végigvettük a melankólikus taktusairól, országutakat átszelő szomorkás dallamairól ismert zenekar történetét.

Melankólikus taktusok, mélabús tekintetek a tükörben

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…