100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Együttműködési megállapodást kötött a Novartis Hungária és a szegedi Goodwill Pharma. A gyógyszeripari vállalat közleménye szerint a partnerség elsődleges célja a portfolio-stratégiák optimalizálása, mely a hazai gyógyszerellátás-biztonság növeléséhez is hozzájárulhat. Hosszú távon azonban az együttműködés a két vállalat szándékai szerint regionális szintre is léphet, valamint a kutatás-fejlesztés területére is kiterjedhet.
A szeptember 2-án elindult együttműködés több százezer magyarországi beteg gyógyszerellátását könnyíti meg, állítják, hiszen a Goodwill Pharma szeptembertől többek között krónikus obstruktív tüdőbetegség kezelésére szolgáló termékek, illetve két új, az asztma kezelésére szolgáló készítmény hazai disztribúcióját és promócióját fogja átvenni a Novartis Magyarországtól, majd a tervek szerint januártól a teljes szemészeti portfoliót is átveszi a szegedi tulajdonú cég. Az együttműködés a későbbiekben további gyógyszerekkel bővülhet, illetve hosszú távon akár regionális szintre is léphet, valamint a kutatás-fejlesztés területére is kiterjedhet.
„Most induló közös munkánk hozzájárul azon célunk eléréséhez, hogy a megfelelő gyógyszerek a lehető leggyorsabban jussanak el a betegekhez és hosszú távon is biztonsággal elérhetőek legyenek, valamint hogy újabb és újabb innovatív terápiákkal támogathassuk a magyar betegek ellátását. Az együttműködés abban is segít, hogy még jobban az innovatív terápiák magyarországi bevezetésére fókuszálhassunk, ezzel növelve gyógyszerellátási hatékonyságunkat, míg a nagy tapasztalattal rendelkező hazai partnerünk a már itthon bevezetett és elérhető portfólió kezelésére koncentrálhat” – mondta a szerződéskötés kapcsán Colette Matz, a Novartis Magyarország vezérigazgatója.

Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma alapító-tulajdonosa arról beszélt: „Büszkék vagyunk, hogy a Novartis Magyarországot is partnereink között köszönthetjük. A kibővült termékportfóliónak köszönhetően új terápiás területekre léphetünk be, valamint a már meglévő területeken is új készítményekkel jelenhetünk meg. Együttműködésünk egyik fő mozgatórugója, hogy biztosíthassuk a hazai gyógyszeripari szereplők, kis- és nagykereskedők zökkenőmentes ellátását. A várakozásunk az, hogy ennek köszönhetően kiegyensúlyozottabb lesz a magyar tulajdonú független patikák ellátása is, köszönhetően a már kiépített széleskörű kapcsolatrendszerünknek és ezzel segíthetjük az ellátásbiztonságot”.













