100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„Szeged feltette a koronát az idei fesztiválszezonra” – így indul a Coca-Cola SZIN vasárnapi sajtóközleménye, melyben arról írnak, hogy a fesztivál közönsége négy napon át „fergeteges hangulatban élvezte a nyár utolsó nagy bulifolyamát”.

A Szegedi Ifjúsági Napok népszerűsége a szervezők szerint évről-évre töretlen, viszont teltházas napjuk egyedül a szombati volt, míg a péntek is közelített ehhez.

„Imádom Szegedet, mert lelke van” – idézi a közlemény Dzsúdlót, aki azt mondta, nincs is ennél jobb nyárzáró fesztivál. Az idei SZIN-en az is kiderült, hogy több fellépőnek erős a szegedi kötődése. Diaz, a Wellhello egyik frontembere például bevallotta, hogy gyerekkora óta a szegedi kézilabdásoknak szurkol, most is egy Pick Szeged mezben lépett színpadra, amivel három sportoló barátja lepte meg az énekest.

Szombaton a Borsodi Nagyszínpadon Azahriah zárta a programot, hatalmas tömeg előtt, így érthető a teltházas nap. A korábban youtuberként ismert Baukó Attila már tavaly elcsodálkozott, mennyi rajongó gyűlt össze a SZIN-en koncertjére. Idén szemmel láthatóan még többen álltak a Nagyszínpad elé, Azahriah pedig ezt azzal honorálta, hogy a megszokott zárószám, a Mind1 után még lángcsóvák közepette eljátszotta, a ritkán hallott tartaroszt is.

Persze a zárónapon nagyot bulizhattak a fesztiválozók a ByeAlex és a Slepp, a Bagossy Brothers Company, Beton.Hofi, Horváth Tamás, az Elefánt, a Konyha, az Anna and the Barbies vagy a Csík Zenekar és az Anima Sound System, és több tucatnyi más fellépő zenéjére.

Vasárnap hajnalban lezárult az idei nyári fesztiválszezon, de szokás szerint már megvan a következő dátum: 2025-ben augusztus 27–30. között ismét Szegedre hív a Coca-Cola SZIN.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…