100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
17 éve oszt rászorulóknak tartósélelmiszer-csomagot a karácsonyi ünnepeken a szegedi önkormányzat, ez idén sem lesz másképp. Binszki József várospolitikai alpolgármester szerdán arról beszélt a szeged.hu-nak, hogy ebben az évben 2 milliárd forintnyi támogatást fordítanak szociális segélyekre, ami a közelmúlt iflációs adatait ismerve nem meglepő.
Binszki ismertette, a karácsonyi csomagokra már szeptemberben kell pályázni. Azok nyerhetnek támogatást, akik tavaly, illetve idén valamilyen települési támogatásban részesültek, vagy szociális alapellátásokat vették igénybe. Pályázatot nyújthat be az a szegedi lakos is, aki időskorúak és egészségkárosodottak támogatásában részesül, ha a háztartásban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a nettó 230 ezer forintot.
A karácsonyi csomagok osztását decemberben kezdik meg. Nagyságrendileg 10 ezer rászoruló tartozik a jogosultak körébe, ebből 3500 az, aki igényelt is csomagot. „Nagyjából ezzel a számmal kalkulálunk most is. Ezek tartós élelmiszerek, egy csomag tartalma nagyjából 10 ezer forint összeget tesz ki” – magyarázta a lapnak Binszki. A pályázókat decemberben levélben értesíti az önkormányzat, hogy a csomagokat, hol és mikor vehetik át.
Ettől függetlenül már most osztják a tanszereket helyi politikusok saját költségvetésükből, mely a városi lap szerint „szép hagyomány”. Mihálik Edvin momentumos képviselő ugyanakkor elmondta, az önkormányzat is ad pályázható támogatást, idén már húszezer forinttal támogatják minden iskolába induló gyerek szüleit.
Úgy látja, mindenféle támogatásra szükség van, mert „az elmúlt években brutális mértékű infláció volt Magyarországon”. Ezért osztanak külön alaptanszercsomagot, amiben többek között füzetek, golyóstollak, színes és grafit ceruzák, vonalzók, körzők, hegyezők találhatóak. A Momentum mellett az MSZP országgyűlési és önkormányzati képviselői is így tesznek augusztus végéig, írja a szeged.hu.













