Cserélik az elöregedett azbesztcement vízvezetékeket és felújítják a kapcsolódó bekötéseket a Jósika, a Zoltán és a Sóhordó utcákban, közölte a Szegederrel a Szegedi Vízmű Zrt. A szeptember elején kezdődő, decemberig tartó munkálatok során parkolási korlátozásra és forgalomelterelésre kell számítani.
Szeptember 2-án kezdik a Zoltán utca felújítását, 4-én a Jósika utcáét, végül 9-én a Sóhordó utcáét. A kapcsolódó bekötések felújítására is sor kerül:
A táblákat már ezen a héten kihelyezik, parkolási korlátozás is várható. Az utcákban az áthaladás jellemzően biztosított lesz, útszűkület mellett. A Sóhordó utcában a forgalmi rend nem változik, viszont egyirányú lesz a Jósika utca az Attila utca felől a Gogol utca irányában, a Zoltán utca pedig a Rigó utcától a Kálvária sugárút irányában.
Az útkereszteződések teljes lezárására időszakosan, legfeljebb néhány óráig kerül sor. Időszakos ivóvízkorlátozás is lesz, az érintett fogyasztókat értesíti erről a Vízmű.
A tervek szerint december elejére végeznek a felújítással, ezt követően az érintett utcaszakaszokat teljes szélességben leaszfaltozzák.