Újra lett gyereksebészeti ellátás a Szegedi Tudományegyetemen

Ismét biztosított a gyereksebészeti ellátás a Szegedi Tudományegyetemen, közölte még kedden az MTI-vel a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

Azt írják, az SZTE gyereksebészeti ellátásra szánt műtője nem felelt meg a szakmai követelményeknek és a jogszabályban előírtaknak. Ezért hatósági eljárás keretében kötelezte a szolgáltatót, hogy haladéktalanul biztosítsa a helyi szakellátást a területi ellátási kötelezettségének és a magas progresszivitási szintnek megfelelően. Az ellátás folytatásának feltétele egy olyan gyermeksebészeti szakmának megfelelő műtőblokk biztosítása volt, ami megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, szakmai szabályoknak.

Az SZTE kedden eleget tett a határozatban foglaltaknak, és kijelölte a biztonságos és megfelelő gyermeksebészeti beavatkozások elvégzésére alkalmas műtőblokkot, így a gyermeksebészeti ellátás a régióban biztosított. Az NNGYK szerint nem volt olyan gyerek, aki ne kapott volna ellátást, bár arra nem tértek ki, hogy ez azt jelenthette, hogy egy másik városba kellett utazni érte.

A Népszava alapján megírtuk korábban, hét hétig nem volt gyermeksebészeti, illetve traumatológiai ellátás a Szegedi Tudományegyetemen, szinte valamennyi gyereket a pécsi vagy a debreceni egyetemi centrumokba, illetve a fővárosba utaztattak. Több mint 200 tervezett műtét maradt el eddig, és 40–50 akut beteget küldtek tovább távolabbi intézménybe.

Az ok egyszerű: kiköltöztették a gyereksebészetet, mivel arra számított az SZTE, hogy lesz uniós és állami forrás egy új centrum építésére, ám erre hiába várnak 2016 óta, a szerződés forrás hiányában megszűnt. Mivel kiköltöztették az intézményt, a visszaköltözéshez – csupán tisztasági festésre futotta a régi helyen – újból engedélyeztetni kellett az ellátást. Viszont olyan állapotokat talált ott a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), ami nem felel meg se az uniós, se a hazai normáknak, így nem is engedélyezték a műtő üzemeltetését.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) hétfőn kiadott egy közleményt, amely szerint ők már április közepén értesültek erről. A kamara közölte azt is, hiába fordultak az SZTE-hez, majd Takács Péter egészségügyi államtitkárhoz, választ nem kaptak, és a kialakult helyzet sem változott. Ezt követően személyes egyeztetésen jelezték a problémát Pintér Sándor belügyminiszternek.

Ilyen lett volna a 4,3 milliárdos gyereksebészet, melyet a Nemesi Pál-féle Ferroép építhetett volna a gyerekpszichiátria mellett.

Látványterv: SZTE