Joób Márton: Nagyon durván megsértette a feleségemet Bakai Csaba

„Nagyon durván megsértette a feleségemet, és a csapatom több nőtagjával is tiszteletlen volt” – mondta Bakai Csabáról Joób Márton a Szegedmának annak kapcsán, hogy végül nem Bakai egyesületével, hanem attól teljesen függetlenül indul a polgármesteri székért a nyári helyhatósági választásokon. Emiatt Joóbéknak újra is kellett kezdeniük az aláírások gyűjtését pár nappal a határidő előtt, és egy–két szegedi körzetben nem is lesz jelöltjük.

Az előző ciklust még Botka László bizalmasaként kezdő, de 2020 óta független jelöltként dolgozó Joób ennek ellenére bizakodó, állítja, jól állnak az aláírásgyűjtéssel. Most Joób azt állítja Bakairól „trójai falónak” nevezve őt, hogy amikor látta, hogy „erős, és a győzelemre is esélyes csapatot állítottak össze”, az előzetes megállapodást felrúgva, a pozíciójával visszaélve a listát teljes egészében ő akarta összeállítani, magát előre pozicionálva. 

„Mi a családok képviselői vagyunk és leszünk. Ez nekem olyan alapérték, amelynek a semmibevétele súlyos bűn. Aki így viselkedik, annak nincs helye a csapatomban, még akkor sem, ha ő a jelölőszervezet elnöke”, indokolta még, miért szakítottak Bakaival. Joób Márton azt is elmondta a Szegedmának, hogy a célja változatlan, teljes rendszerváltást szeretne Szegeden.

A részletekről kerestük a Szögedi Polgárok Egyesületének elnökét, Bakai Csabát is. Amennyiben válaszol a Joób Márton által megfogalmazott vádakra, azt külön cikkben közöljük majd.

Korábban megírtuk, lánya és felesége mellett egy exfideszes képviselőt is indít Szegeden Joób Márton, aki Bakai Csaba egyesületével, a Szögedi Polgárok Egyesületével indult eredetileg. Bakairól viszont állítólag nem tudták Joóbék, hogy még az ezredfordulón önkormányzati képviselőként jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mivel maradandó fogyatékosságot okozott saját feleségének.