100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Őrizetbe vettek a nyomozók egy hajléktalanként élő szegedi férfit, akit kirabolta, bántalmazta és koldulásra kényszerítette társait, közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
A férfi élettársi kapcsolatot létesített egy nővel, majd maguk mellé vettek egy szintén hajléktalan férfit, akivel egy Szeged melletti kiserdőben, egy faházban laktak. A gyanúsított a nőt és a férfit is rendszeresen bántalmazta, valamint arra kényszerítette, hogy a nagyobb áruházak környékén kolduljanak, az így szerzett pénzt pedig neki kellett átadniuk.
A férfi az élettársát egy acélhuzallal is megkínozta, amellyel azt megelőzően egy őzet ejtett el.
A rendkívül kegyetlen férfi a társától erőszakkal és fenyegetéssel pénzt, valamint mobiltelefont is elvett.
A szegedi nyomozók kedden elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki részben beismerte a bűncselekmények elkövetését. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. Rablás, a személyi szabadság megsértése, testi sértés, kapcsolati erőszak bűntette, állatkínzás vétsége és más bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellene.













