Hazánk egyik legnagyobb építőipari fókuszú vállalatcsoportja, a több mint 4 évtizedes szakmai múlttal rendelkező KÉSZ Csoport komplex ingatlanfejlesztést indított Szeged belvárosában tavaly, amit most hivatalosan is bemutatnak.
Közleményük szerint a TILIA elnevezésű irodakomplexum a Gutenberg utca 25. szám alatt valósul meg az 1873-ban szecessziós stílusban épült, egykori polgári leányiskola újragondolásával. Míg a Gutenberg utca felőli helyi védelemmel ellátott homlokzatot megőrzik, a Hajnóczy utca felől egy teljesen új, modern épületfront fogadja majd az ide látogatókat.
A projekt látványos elemeként a Hajnóczy és a Gutenberg utcák között egy új passzázst is kialakítanak, ahol tervezetten vendéglátó- és kereskedelmi egységek kapnak majd helyet. Emellett a Hajnóczy utca teljeskörű rekonstrukciójára is sor kerül a Jósika és a Londoni körút közötti szakaszon, az önkormányzattal történő szoros együttműködésben.
A mintegy 5 300 négyzetméter bérbeadható irodaterülettel, közel 900 négyzetméter üzlethelyiséggel, valamint 90 férőhelyes mélygarázzsal rendelkező épületet a tervek szerint 2025 második negyedévében adják át. A projekt megvalósítására a KÉSZ Ingatlan fejlesztésében és a KÉSZ Csoport tagvállalatainak és stratégiai partnereinek kivitelezésében kerül sor. A kiviteli terveket a bim.GROUP készítette, az engedélyes tervekért a Singer Design, míg a belsőépítészeti tervezésért az Upper Design felel.
Forrás: Kész Zrt.
Forrás: Kész Zrt.
A modern irodakomplexum nem véletlenül kapta a TILIA fantázianevet. A szó a hársfa latin megfelelője, amely remekül tükrözi a megvalósuló épület és környezete harmóniáját, a környék hársfái ugyanis meghatározó szimbólumai a városrésznek, írják. Ennek megerősítése érdekében a megújuló irodanegyedben jelentős zöld terület is növeli majd az idelátogatók komfortérzetét: az udvaron például egy mindenki által látogatható impozáns kertrészt is kialakítanak majd.
Felelős piaci szereplőként a beruházó kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóság témakörére, ezért a TILIA irodaház megvalósítása során számos környezettudatos megoldást alkalmaz. Az energiahatékonyság érdekében „A” kategóriás gépészeti és elektromos rendszereket alakítanak ki, helyi megújuló energiatermeléssel, geotermikus talajszondákkal, valamint hőszivattyúval. Az új épületrész hullámos tetőszerkezetére pedig napelemek kerülnek.
Az új irodalétesítményt intelligens épületfelügyeleti rendszerrel, érintésmentes megoldásokkal, modern szellőzőrendszerrel, ergonomikus tervezésű munkaterületekkel, okostöltőkkel ellátott, dolgozóbarát belső környezeti kialakítással, CCTV és LED világítással, kerékpártárolóval és zuhanyzóval, szelektív hulladékgyűjtési lehetőséggel, energiatakarékos szaniterekkel és öblítési rendszerrel, valamint 30 elektromos autótöltővel szerelik fel. A beruházó az épület karbonlábnyomának további csökkentése érdekében minden huszadik elfoglalt munkaállomást egy fa ültetésével kompenzálja majd.
A fejlesztő – Szegeden elsőként – a BREEAM Excellent minősítés mellett a WELL Platina és az Access4you Gold minősítést is megcélozza legújabb irodaházával, mely egyben a KÉSZ Csoport szegedi cégközpontjának is helyet ad majd.
Németh László, a KÉSZ Csoport ingatlanfejlesztési igazgatója a beruházással kapcsolatban azt mondta a közleményben, „a projekt kifejezi elkötelezettségünket Szeged városa és a helyi gazdaság élénkítése iránt. Azt gondoljuk, hogy ebben a lokációban és ekkora léptékben van létjogosultsága egy kiemelkedő színvonalú és műszaki tartalmú, előre mutatóan fenntartható irodaháznak”.
Forrás: Kész Zrt.
Forrás: Kész Zrt.
A Lufthansa Systems magyar leányvállalata – a bérlőképviseletet ellátó Newmark VLK Hungary közreműködésével – az elsők között kötött bérleti szerződést a TILIA irodaházzal. „Növekedésünk kapcsán olyan irodaépületet kerestünk, amely az IT-iparág magas technológiai elvárásai mellett a fenntarthatóság és a dolgozóbarát környezet feltételeit is maximálisan teljesíti. Úgy gondoljuk, a TILIA irodaház ideális helyszín lesz további eredményes működésünkhöz” – nyilatkozta Stephan Neumann, a Lufthansa Systems Hungária ügyvezető Igazgatója a közleményben.
Kalaus Valter, a Newmark VLK Hungary ügyvezető igazgatója szerint a TILIA irodaház kiválasztása egy hosszú folyamat eredménye. „Az elmúlt két évben megvizsgáltunk minden olyan már meglévő irodaházat és a jövőben megvalósuló lehetőséget Szegeden, amely a Lufthansa Systems Hungária számára szóba jöhet. Jövőbemutató, korszerű és modern irodai munkakörnyezetet kerestünk, és a TILIA irodaház bizonyult a legmegfelelőbb választásnak.”
A másik itt lévő cég a szegedi KÉSZ Csoport lesz, mely Magyarország egyik legszélesebb portfoliójával rendelkező, építőipari fókuszú vállalatcsoportja. Jelenleg 2 500 munkatárssal, 5 országban képesek kiszolgálni az építőipari értéklánc teljes palettáját a tervezéstől kezdve a gyártáson és kivitelezésen át egészen az üzemeltetésig.
Az építőipar mellett számos más piacon, így például az energetika és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás iparágban is megtalálhatóak. Többek között olyan ikonikus projektek köthetőek a nevükhöz, mint a Hungexpo revitalizációja, a Nemzeti Atlétikai Stadion acélszerkezetei, vagy éppen a Pillar Irodaház teljes körű kivitelezése. Portfóliójukat irodaházak, ipari parkok, szálláshelyek, lakóingatlanok és fejlesztési terültek fémjelzik, Magyarországon és külföldön egyaránt.