Maguk küzdenek az akadálymentesítésért a látássérültek, de Szegeden „mintaértékű” az együttműködés

A vakok és gyengénlátók számára a napi közlekedés kihívásokkal teli, és bár vannak szabályok az akadálymentes közlekedés biztosítására, a gyakorlatban ezek nem mindig működnek megfelelően. A látássérülteknek gyakran saját maguknak kell küzdeniük az akadálymentesítésért, és az elutasítás és megértés hiánya tovább nehezíti helyzetüket. 

Ballai Anna Mária, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanádi Megyei Egyesületének (VAGYCSOME) elnöke a Telexnek mesélt egy hosszabb riportban a tapasztalatairól. Elmondta, az egyesület még 2015-ben kérte, hogy a fontosabb városi gyalogátkelőknél újfajta hangjelzőket szereljenek fel a jelzőlámpákra, néhány helyen már azelőtt is volt hangos jeladó, de az a környéken lakókat zavarta, hiszen színváltáskor egész nap szólt.

Más városok példáján azt javasolták, hogy a látássérültek a zsebükben hordott, távirányítós jeladóval kapcsolhassák be a hangjelzést a lámpán, ami áthaladásuk után önműködően kikapcsol. A következő évben meg is kezdték ezek felszerelését, Szegeden ma már mintegy negyven gyalogosátkelőnél van távirányítós hangjelző.

Hódmezővásárhelyen két csomópontban van ilyen, de a látássérültek három újabb forgalmas, a vásárhelyi tram-train pálya mentén lévő helyen is szeretnének hasonlót.

Az egyesület a tram-train akadálymentesítési tanácsadásában is részt vett a tervezés idején, és sikerült elérniük azt is, hogy ha a látássérültek a felszállás előtt az automatából nem tudnak jegyet venni a vasútvillamosra, és a megállóban más jegyvételi lehetőség nincs, akkor ingyen utazhatnak.

„Nem szeretnénk abban a színben föltűnni, hogy a vakok addig ütik a vasat, amíg minden ingyen jár nekik”

– mondta Ballai a Telexnek, ugyanis nem ingyenes utazást akartak kapni, hanem a MÁV-Start más járatain érvényes lehetőséget, hogy a vakok a kalauztól is vehessenek készpénzért jegyet, de a MÁV technikai gondok miatt inkább az ingyenes utazást biztosítja számukra.

2018-ban már a szegedi önkormányzattal közösen kezdte meg az egyesület egy akadálymentesítési segédlet kidolgozását, majd a tömegközlekedési megállókban a vakok számára „tapintható”, taktilisnek nevezett útburkolatot építtetett ki a város. Mintegy kétszáz szegedi megállóban van ilyen burkolat, de a hivatalokhoz, fontos középületekhez is taktilis járdát szeretnének.

Ballai szerint mintaértékű, ahogyan a szegedi önkormányzat együttműködik az egyesületükkel: a városi beruházások előtt

a tervezők megkeresik őket, hogy véleményt kérjenek, adott fejlesztést hogyan lehet megoldani a vakokat is segítő módon.

2018-ban felkérték őket, hogy teszteljék a tömegközlekedési járművek hangos utastájékoztatását, az átfogó elemzés után most is tartanak szúrópróbaszerű ellenőrzéseket.

A Telex megjegyzi, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanád Megyei Egyesületének mintegy 300 tagja van, évi kiadásuk 8 millió forint. Az előző évben havi 13 ezer forint volt az irodájuk gázszámlája, most nagyjából hasonló fogyasztás mellett havi 69 ezer. A költségeik nagy részét szűkös állami támogatásból, a személyi jövedelemadók felajánlott 1 százalékából és adományokból fedezik.

A VAGYCSOME egyik fontos eredménye a hangos utastájékoztatási rendszer Szegeden, ami már évek óta működik. De azt is szeretnék, hogy a megállóba érkező járat számát is hallhatóvá tegye a szolgáltató, erről még tárgyalnak, hogyan lehet megoldani.

Csongrád-Csanád vármegyében 1500–2000 fő között van a súlyosan látássérült emberek száma, de további ezer főt jelenthetnek azok, akiknek öregkorukra romlott meg a látása. A velük élő családtagokkal együtt majdnem tízezer embert érintenek a rosszul látók gondjai, országszerte pedig mintegy negyedmilliót.