„Amikor csónak is van veled, akkor tényleg nincs határ” – mondta Chrien Károly, a szegedi zöld ügyekkel és túrázással foglalkozó Mondolo Egyesület tagja a bikeraftingról tartott előadásában Szegeden. Kerékpárral és csónakkal máshogy megközelíthetetlen helyekre is el lehet jutni, de ehhez meglehetősen kompakt felszerelésre van szükség, és még így is esetenként akár 30 kilót kell cipelni. Chrien túrázásai során kőfejtőben, temetőben és csőben is aludt már, sőt az is előfordult, hogy az ösvény aknamezőn vezetett volna keresztül, ezért újra kellett tervezni az utat.
„Nagyon szabad ez a sport, de a kényelem az minimál” – mondja Chrien a bikeraftingról, ami a túrakerékpározás egy formája, amiben a túrázó egy felfújható csónakot is visz a hátizsákban, hogy ahol véget ér az út, ott vízre tudjon szállni. Így más módon szinte megközelíthetetlen helyekre is el lehet jutni, és Chrien szerint a sokakat idegesítő tömegturizmust is elkerüli, hiszen „minél eldugottabb helyen vagy, annál kedvesebbek az emberek”.
Izgalmas sport a túrakerékpározás, de kulcskérdés, hogy hova teszi az ember a felszerelést. Kényelmetlen hátizsákban cipelni a holmit, de arra is figyelni kell, hogy mennyire pakoljuk fel a járművet, ugyanis az egy 10–15 kilós többletsúllyal teljesen máshogy viselkedik. „Annyi cucc van a biciklin, hogy nem tudsz az aszfaltról letérni”, ugyanakkor a balesetektől kevésbé kell félni, mert a sok táska felfogja az esést.
Chrien szerint „minél igénytelenebb az ember, annál jobb, mert a több igény több cuccot generál”. Sokszor a hátizsák mellett magát a 30 kilós, felpakolt kerékpárt is vinni kell, ha olyan rossz az út, hogy hajtani már nem lehet. „Fel kell kapnod a hónod alá, felcipelni a hágón, jó fogás kell legyen rajta, hogy fel tudd tuszkolni az idétlen helyekre.” Éppen ezért a felszerelés nagyon kompakt, „befér, mert muszáj hogy beférjen”.
„Amikor már annyira igénytelen vagy, hogy kibírod három napig bármi nélkül, akkor eszedbe jut, hogy kéne egy csónak is.” Chrien már csakis csónakkal tervez túrát, kifejezetten olyan úticélokat keres, ahol van víz, mert
„amikor csónak is van veled, akkor tényleg nincs határ”.
Ő jelenleg egy speciális, orosz gyártású csónakot használ, amelyet pár perc alatt fel lehet fújni: a ráerősíthető zsákot meg kell tölteni levegővel, majd azt feltekerve belenyomni a csónaktestbe, ezt nyolc-tízszer megismételni, végül lezárni egy szeleppel.
Chrien Károly
Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder
A csónaktestbe nemcsak levegő kerül, hanem tároló is egyben. Ami nem fér el benne, azt a tetejére lehet tenni, ezeket persze külön rögzíteni kell: „egyszer úszott el a pálinka, azóta mindent szíjazok”, mondja. A túrázó ugyanis a heves sodrású vadvizektől sem riad vissza, „rá lehet menni, csak ismerni kell”, mert „a víz mindig tartogat meglepetéseket”. Chrien annyira megszerette a túrázásnak ezt a formáját, hogy még akkor is viszi magával a csónakot, ha 600 kilométer kerékpározás mellett csak 40 kilométert kell vízen menni. A bikeraftingra nem is sportként tekint, szerinte inkább „megismerés, élmény és szabadság”.
Olyan szabadság, amit lehet egyedül és csoportosan is űzni, de a túrázó nem ajánlja, hogy 4–5 főnél többen induljanak el, mert szerinte mindenkinek valami más baja lesz, és képtelenség haladni. Nem bonyolítják túl a szállás kérdését sem, mindössze felfújható matracot és hálózsákot, sátor helyett ponyvát visznek.
„Vadkempingezünk. Ahol nem tiltják, ott is, ahol tiltják, ott is.”
Szerinte mivel sátor nincs, nem bolygatják meg a természetet. Alapvető, hogy szemetet nem hagynak maguk után, de még tüzet sem nagyon szoktak rakni, csak ha vizesek lettek és száradni kell.
A ponyva azért praktikus, mert „ezerféleképpen fel lehet állítani”. Az előadó szerint a legjobb megoldás, ha megfordítja a biciklit az ember és arra feszíti ki, az evezőt pedig lehet sátorcöveknek használni. A függőágyat is próbálta, de ez nem jött be, ellenben túrái során aludt már kőfejtőben, temetőben és magában a csónakban is. A legegzotikusabb fekhelye egyértelműen egy cső volt, amely egyetlen stabil pontként szolgált a meredek szerpentinen.
Bikerafting során adódhatnak problémák, amelyek hajlamosak az embert a kétségbeesés felé terelni, de
megfelelő tervezéssel nincs olyan helyzet, ami nem megoldható.
Arra az esetre, ha eltévedne az ember, érdemes vinni akkupakkot, hogy mindig meg tudja nézni az utat telefonon. Az is előfordul, hogy elfogy az út, ilyenkor „vagy visszafordulsz és még tekersz 100 kilométert, vagy átcipeled a biciklit”. Chrien egyik Boszniai túrája során például kiderült, hogy az ösvény egy aknamezőn vezet keresztül, ezért újra kellett tervezni a túraútvonalat.
Chrien Károly
Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder
Még ha el is kerüli az ember az ilyen utakat, lehetnek egyéb veszélyforrások. „A vadállatokkal nincsen gáz, én az emberektől szoktam tartani” – vallja, bár hozzáteszi, sosem érte még őt semmilyen atrocitás. Grúziában azért
volt egy furcsa esete géppisztolyos civilekkel, akik bőszen kérdezősködtek, hogy mit akar,
de aztán elengedték. Az egyik túra alkalmával egy kutyával is találkozott, aki annyira megkedvelte, hogy 40 kilométer hosszan elkísérte a kerékpárost. „Örültem, hogy van egy útitársam.”
Nem olcsó hobbi a bikerafting. Egy csónak alsó hangon három-négyszázezer forint, de még ha használtan veszi is az ember, minden felszereléssel együtt akár hétszázezret is kitesz. Volt, hogy Chrien inkább saját maga készítette el, az anyag métere tízezer forint, kilenc méterből ki is jött az egész. Legyártani két hét, sokat kell hegeszteni, és még így is „ereszt összevissza”.
Egy ilyen túrára érdemes foltanyagot is vinni arra az esetre, ha kiszakadna a csónak, azt akár egy sima, háztartási vasalóval is lehet rögzíteni. Chrien mostani járművén egy cső is van, hogy még evezés közben is lehessen fújni, ha ereszt.
A kerékpár kis túlzással mindegy milyen, „guruljon meg álljon meg”.
A ráerősíthető táskák ára nagyjából százezer forintot tesz ki, és a kijutásra sem érdemes sokat költeni, mivel a repülés nem túl környezetbarát, az előadó inkább a vonatot ajánlja. Úgy látja, hogy a bikerafting hátrányai eltörpülnek az előnyei mellett, és még úgy is, hogy sok helyen járt már, kevesebbet túrázik, mint szeretne.
A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.