100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Az ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki még 2020 decemberében az Izabella hídon húzta rá a kormányt egy autósra, amivel majdnem balesetet okozott, írja a Délmagyar. A vádirat szerint a teherautóval közlekedő férfi a hídon haladt kifelé a városból, amikor észrevette, hogy egy autós a belső sávban túl lassan megy.

A férfi sávot váltott, és kívül gyorsítani kezdett, amivel egy időben az autós is gyorsított. A teherautós felidegesítette magát azon, hogy emiatt nem tudott előzni, ezért irányjelző használata nélkül, dudálva a külső sávból balra húzta a kormányt akkor, amikor a pótkocsija még a személyautó mellett volt.

Az autós az ütközést úgy tudta kivédeni, hogy hirtelen fékezett és balra, a szembe jövő sávba ment át, ahol szerencsére akkor senki sem volt. A teherautós kétszáz méter után megint ráhúzta a kormányt az autóra, tette miatt közűti veszélyeztetéssel vádolják.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…