Kábítószer-fogyasztás miatt nyomoznak két szegedi rendőr ellen

Kábítószer-fogyasztáson érhettek két rendőrt Szegeden, akik információink szerint egy párt alkottak – értesült a Szegeder.

Információink szerint esetükre lakossági bejelentés alapján derült fény, az után vett tőlük vizeletmintát az ilyen ügyekben nyomozóhatóságként is eljáró ügyészség. A 20-as éveiben járó pár tagjai 2–3 éve közrendvédelmi területen dolgoztak járőrként. Rendőrségi forrásunk szerint nem gyakori, hogy rendőröket kapnak kábítószer-fogyasztáson, de ez a konkrét eset nyílt titok volt az állomány körében.

Úgy értesültünk, hogy a két rendőrt el is bocsátották, de a Szegedi Rendőrkapitányság minden kérdésünkkel az ügyben eljáró ügyészséghez irányított, nem árult el részleteket. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Kovács Katalin megkeresésünkre azt írta, „az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség kábítószer-fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége miatt rendelt el nyomozást”. Ennél részletesebben a nyomozás érdekeire tekintettel nem adhattak választ. A pár egyik tagját kerestük írásban, de nem reagált cikkünk megjelenéséig.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.