Iványi Gábor szerint a szegedi óvodát és iskolát is veszélyezteti az, ami velük történik

A SzegedTV Téma című műsorában adott interjút Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze és a Oltalom Karitatív Egyesület vezetője arról az évek óta tartó „hosszú küszködésről”, amit közösségük átél. Iványi részletezte, hogy a helyzetük egyre nehezebb, és hatása már érződik a szegedi intézményeik működésén is, amelyek a Wesley János Óvoda és az általános Iskola, valamint a középiskola.

Minket tönkre tenni, eltaposni akar a hatalom, hiába az évtizedes munkánk

mondta Iványi.

A lelkész részletezte, hogy megvonták tőlük az alapnormatíva támogatást, valamint nem kiemelt, támogatott szervezet az övék, így helyzetük rendkívül nehéz lett. Nincsen alaptőkéjük és a normatíva elvonását követően nem tudják azt, hogy hogyan fognak tovább boldogulni. A vezető szerint a magyar kormány úgy szüntette meg egyházi státuszukat alaptörványellenesen, hogy az egyszázalékos felajánlások alapján ők az országban a negyedik legtámogatottabb egyház.

Amiatt, hogy megvonták tőlük a támogatásokat, több tanárnak is csak kevesebb fizetést tudtak adni, köztük a szegedi Wesley János intézményeiben dolgozóknak. Iványi szerint mindenkinek adtak valamennyi bért, de aki ezentúl nem tudja vállalni a munkát, azt megértik és szeretettel elengedik. Reménykednek abban, hogy egyszer majd hagyják dolgozni azokat az embereket, akik az államtól átvállalt feladatokat végzik, mint mi.”