Indul polgármesterjelöltként a következő választásokon Szabó Bálint

„Amennyiben országos közfeladataim lehetővé teszik, mind polgármesterjelöltként, mind felsővárosi képviselőjelöltként egyéni körzetben is és civil szervezeti listán is indulok a következő önkormányzati választáson” – mondta egy interjúban még egy hete Szabó Bálint a Szeged a mindenem nevű helyi hírportálnak. Szabóval kapcsolatban márciusban apja nyilatkozta azt, hogy a börtönt is megjárt szegedi önkormányzati képviselő fontolgatja azt, hogy visszavonuljon a politikától.

Az interjú során úgy nyilatkozott az országos közéletben is jól ismert Szabó, hogy szerinte csak szünetelt politikusi pályafutása, de nem szakadt meg. A szegedi emberek adták neki mandátumát, így csak elvenni is a szavazók vehetik el azt – nyilatkozta –, ezért akarja rájuk bízni a döntést a kevesebb mint egy év múlva esedékes önkormányzati választásokon.

2024 júniusáig azonban még megszűnhet mandátuma, ugyanis ősszel a szegedi közgyűlés képviselői fognak dönteni arról, hogy elvegyék-e tőle pozícóját. Szabó Bálint arról a kimenetelről, hogy a képviselők veszik el tőle mandátumát, azt nyilatkozta, hogy ha ez bekövetkezik, akkor azt bíróságon támadja majd meg.

Szabót még 2022 novemberében tartóztatták le, a vád közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak elkövetése volt. Azért indult ellene nem csak egy ügyben folyó eljárás, mert tavaly szeptemberben több alkalommal is rendőrségi konvojokat akadályozott, egy alkalommal pedig fel is tartóztatott. Szabó 225 napot töltött bezárva, június legvégén szabadult fogvatartásából, végül egy év és hat hónap börtönbüntetésre ítélték, amit négy évre függesztettek fel.

A képviselővel legutóbb az országgyűlési választások előtt, 2023 máricusában készítettünk interjút, ez ide kattintva olvasható.