Jóval kevesebb pénzt kap a szegedi Kövér Béla Bábszínház a kormánytól, mint más városok intézményei

Nem kap elég pénzt a szegedi Kövér Béla Bábszínház a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól, a jelenlegi költségvetésből még a dolgozók fizetését sem tudják rendesen finanszírozni. Kiss Ágnes igazgató arról beszélt a Rádió 88-nak, hogy mintegy 35,4 millió forint támogatást kapnak, miközben más városoknak ennek 4–5-szörösét is odaítélte a minisztérium.

Kiss szerint a megnőtt rezsiárak és egyéb költségek mellett legalább 80–90 millió forint állami támogatásra lenne szükségük, hogy stabilan működhessenek. Azt viszont lapunknak elmondta, az igazsághoz hozzátartozik, hogy emellett még kapnak 73 millió forint önkormányzati támogatást is.

A 10. Színházi Olimpia, azon belül is a bábszínházi világtalálkozó keretében Szeged számos helyszínén léptek fel külföldi csapatok is májusban és júniusban a szegedi bábszínház meghívására. Különösen érdekes volt például a spanyol La Baldufa Teatre Zeppelinje, de eljött az ukrajnai Art Prom V.O.S.A., a portugál José Manuel Valbom Gil és a katalán Company La Tal, az olaszországi Irene Vecchia, vagy a Panorama Kino előadás.

Nemrég azzal kerültek be a hírekbe, hogy a szegedi Mondolo Egyesülettel összefogva a Feketesas utca 25. épület homlokzatát fecskebaráttá alakították át, segítve ezzel a Szeged belvárosában élő fecskepopuláción. Ennek keretében a ház homlokzatán, a bábszínház kamaraterme fölé húsz műfecskefészket, hozzájuk tartozó fecskepelenkát és egy sárgyűjtőt helyeztek ki.