A Magyar Nemzet írta meg, hogy meghirdették az első Szent József Hackathon nevű keresztény informatikai műhelyt a most következő hétvégére, június 9–11-ig. Erről Elek László, a szegedi Szent József Jezsuita Templom templomigazgatója beszélt a lapnak.
A hackathon név a hackelésből és a maratonból adódik össze, de ebben a hackelés nem az etikus kódfeltörést jelenti, hanem a gép előtt ülés maratoni változatának a szinonimája Elek szerint. „Arra hívunk embereket, hogy kis csoportokban valamilyen katolikus megjelenést, alkalmazást, vagy ötletet valósítsanak meg, kezdjenek el, esetleg vigyenek tovább.”
A templomigazgató abbéli reményét fejezte ki ezzel kapcsolatban, hogy „hátha ebből az alapvetően önkéntesen működő projektekből születhetnek újabb projektek és együttműködések”. A most hétvége ötletét az adta neki bevallása szerint, hogy hátha lehet munkatársaiból egy kis közösséget kovácsolni. Emellett annak is örülne, ha egy-két nyílt forráskódú, katolikus-keresztény honlap vagy alkalmazás fejlesztésével tudnának haladni.
Elek azt is elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy a vallásosság nem feltétele a részvételnek, bár a napot imával kezdik, vasárnap pedig a program befejezésekor szentmisét tartanak. Arra, hogy miként fér össze az istenhívő lét vagy a katolicizmus a modern tudományos irányokkal, azt mondta: „Nincs ebben ellentmondás, hiszen mi is ebben a világban élünk, a technológia nekünk is tud segíteni.”