Új ipari parkot alakíthatnak ki Szegeden, a kormány az utolsó pillanatban lépett

Korábban a Szegeder is írt arról, hogy Lázár János bejelentette, a 2015 őszén indított Modern Városok Program tulajdonképpen lezárul idén. Akkor összeszedtük, hogy mik azok a projektek, amik eddig megvalósultak Szegeden, és tulajdonképpen a sportberuházásokon (Pick Aréna, Tiszavirág Sportuszoda, SZVSE atlétikai pálya) kívül nem sok minden, még a Science Park volt az, melyre jutott forrás.

A város is kijelölt azonban 2017-ben a tudományos ipari parkon felül egy új ipari területet a kormány számára, ami később ipari parkká fejleszthető, így be tudja fogadni a nagyobb területigényű beruházásokat, erről az önkormányzati lapnak beszélt Nagy Sándor alpolgármester. Ez eddig nem történt meg, ám abban bíztak, hogy a Modern Városok Program lezárása előtt, vagy éppen már azon kívül, de hamarosan végre lesz hajtva.

Jelenleg egy körülbelül 90 hektáros ipari terület létezik a helyszínen, melyet még a Pick Szeged Zrt. alakított ki, hogy az 5-ös út és az M43-as autópálya mellett, a nagybani piaccal szemben építse fel az új gyárát, ám végül elálltak ettől, és a Szabadkai úton hozzák létre vadonatúj üzemüket. Viszont a 90 hektáros terület nem elég nagy ahhoz, hogy egy igazán nagy beruházót elgondolkodtasson, hogy ide építsen egy gyárat.

Végül a május 17-i Magyar Közlönyben meg is jelent a döntés, mely szerint a kormány az utolsó pillanatban, a Modern Városok Program lezárásának idején kijelölt a Pick területétől és a Science Parktól keletre, Béketelep felett

egy majd 200 hektáros ipari területet Szegeden,

és ez már alkalmas lesz nagyobb befektetők bevonzásához is. Nagy Sándor úgy nyilatkozott erről lapunknak, hogy nem érte őket váratlanul a kormány döntése, a kezdeményező levelük hetekkel ezelőtt el lett küldve. Azt is megerősítette, hogy ez valóban a Modern Városok Programban évek óta húzódó tétel, amit most kipipáltak. Megtudtuk, hogy az MVM nemrég átadott Fehér-tói elektromos alállomásának beruházását még a Pick indította el annak idején, így ezt olyan kapacitásra méretezték, hogy annak a korábban említett 90 hektárnak, és a Science Parknak az igényeit szolgálja ki.

A városfejlesztési alpolgármester azt is megemlítette, hogy a Magyar Közlönyben megjelentek szerint egyelőre egy meglehetősen általános fejlesztési csomag van meghatározva, így nem lehet arról beszélni, hogy például a nemrég beharangozott akkumulátorgyár, a Sunwoda Szegedre érkezzen, nem emiatt történt a terület kijelölése elsősorban.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Bár a Közlönyben megjelentek szerint nem csak területkijelölés történt, hanem már az infrastruktúra kiépítésével is egyetért a kormány, valamint egyből felhatalmazta Szijjártó Pétert azzal, hogy befektetőt hozzon a területre. „A kormányhatározatban a kormány

  • egyetért a szegedi ipari terület fejlesztésével összefüggésben az ipari fejlesztési területek bővítésével és fejlesztésével;
  • egyetért a fejlesztési területek megközelítését szolgáló úthálózatok fejlesztésének megvalósításával;
  • egyetért a fejlesztési területek megközelítését szolgáló vasúti fejlesztések megvalósításával;
  • egyetért a fejlesztési területek ipari és innovációs létesítményei, építményei hosszú távú,
    • a biztonságos villamosenergia-ellátása érdekében szükséges áramellátási kapacitáshoz szükséges 
      fejlesztések,
    • a biztonságos földgázellátását biztosító hálózati fejlesztések,
    • a biztonságos ivóvíz- és iparivíz-ellátásához szükséges beruházások,
    • a kommunális és ipari szennyvízelvezetéshez szükséges szennyvízcsatorna és -vezeték kiépítésének,
    • a csapadékvíz biztonságos kezelésével összefüggő infrastruktúra-fejlesztések,
    • a biztonságos távközlési infrastruktúrájának és
    • a biztonságos, a lakosság védelmét szolgáló zajvédelmi rendszer lehetőség szerint állami beruházás keretében történő megvalósításával;”

Orbán Viktor pedig a fentiek alapján felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, vagyis Szijjártó Pétert, hogy – az építési és közlekedési miniszter, azaz Lázár János, valamint a gazdasági szereplők és szervezetek bevonásával – készítsen előterjesztést a kormány részére, melynek a határideje október 31-e. Ezen felül

Szijjártó Péter a célterület kapcsán együttműködési megállapodást köthet

„azon belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezettel, amely a nemzeti vagyonról szóló törvény értelmében átlátható szervezetnek minősül, és amely a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény értelmében olyan nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházást valósít meg a fejlesztési területeken, vagy tesz annak megvalósítására ajánlatot, amely az e határozat szerinti célok elérését elősegíti.”

Még az is előfordulhat, hogy már van potenciális befektető, ám ez egyelőre csak feltételezés. Mindenesetre a kormány az utolsó pillanatban mégis hozzájárult ahhoz, hogy Szegeden egy újabb, meglehetősen nagy és egybefüggő ipari park jöjjön létre, amely már egy nagyobb befektetőnek is vonzó lehet.