Arról a Szegeder is írt számtalan alkalommal, hogy a rezsiválság miatt a kormány az önkormányzatok számára is spórolást írt elő, mely többek között azzal járt, hogy a város számtalan közintézménye bezárt a leginkább hideg téli hónapokra. Így járt a vidék legnagyobb mozija, a Belvárosi Mozi is, mely eredetileg március 3-ig lenne zárva.
Az országban az egyetlen eredetileg is mozinak tervezett épület viszont nem csak mozitermeknek, hanem vendéglátóhelyeknek is otthont ad: az egyik a mindössze pár éve beköltöző Studio 55 Bar & Lounge, a másik pedig az 1996 óta üzemelő Grand Café. Ezek a helyek nehezebb helyzetben vannak a kényszerű bezárás miatt, hiszen ők sem nyithatnak ki ez idő alatt, vagyis profitot sem termelnek, az alkalmazottakat viszont fizetniük kell.
A Studio 55 Bar & Longue Facebook-oldalán már január 2-án arról számolt be, hogy februárban hétvégente nyitva lehetnek, és be is lengettek egy február 3-i újranyitó bulit. Hétfőn viszont már azt írták, mégis zárva kell maradniuk, mivel a Belvárosi Mozi nyitvatartása nélkül nem tudják megfelelően megoldani a fűtést. A Grand Café ugyanakkor a saját közösségi oldalán február 17-re már eseményt hirdetett.
A SzegedMa az ügy kapcsán megkereste az IH Rendezvényközpontot és a Belvárosi Mozit üzemeltető Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.-t. Utóbbi azt írta a lapnak, a szerződési kötelezettségeik, valamint az épületben található vállalkozások működésének fenntartása érdekében járultak hozzá, hogy a két hely már februárban kinyithasson, mellyel a munkavállalók megtartását is segíteni kívánják.
A megállapodás szerint a Studio 55 Bar & Longue csak hétvégéken nyithatott volna ki februárban, míg a Grand Café február 18-tól fogadhat újra vendégeket. A megállapodásra azért kerülhetett sor a társaság szerint, mert mindkét bérlő külön mérőórával, azaz „saját almérővel rendelkezik”, így a víz, gáz és villany díja továbbra is őket terheli, az intézményben továbbra is csak a temperáló (4–10 Celsius-fok közötti) fűtést tartják fent.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder