Újabb két geotermikus rendszer készült el, melyek a belvárost és az Északi városrész egyik felét látják el

Két városrészben fejeződött be a geotermikus fűtési rendszer kialakítása Szegeden, a 3,6 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően amelynek 60 százalékát uniós támogatás fedezi mintegy felére csökken a távfűtés földgázfelhasználása – számolt be minderről az MTI.

Medgyes Tamás, a Szegedi Távfűtő Kft. operatív igazgatója a fejlesztéseket bemutató csütörtöki rendezvényen kifejtette, a nagy nemzetközi érdeklődés övezte fejlesztéssorozat Európa legnagyobb geotermikus távhőátalakítási projektje, amely részben gázüzemű rendszert vált ki. A 2018-ban eredetileg környezetvédelmi céllal indult fejlesztés időközben ellátásbiztonsági projektté vált:

importfüggetlen, megújuló forrásból biztosítható a távhőellátás energiaigényének jelentős része.

A városban 23 hőkörzetben 27 251 lakást és 469 intézményt ellátó távfűtési rendszer működik. Az évente korábban fölhasznált 27 millió köbméter gáz elégetése 55 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásával járt, ezzel a cég Szeged levegőjének legnagyobb szennyezője volt. A városban elindult beruházássorozatnak köszönhetően mintegy felére csökken a cég gázfelhasználása és szén-dioxid-kibocsátása közölte a szakember.

Lajkó Csaba, a beruházó és a rendszert működtető Geo Hőterm Kft. üzemeltetési vezetője közölte, korábban négy geotermikus rendszer kivitelezése és próbaüzeme fejeződött be. A fejlesztéssorozat végére a kilenc geotermikus rendszer 13 fűtőművet lát el, amelyek a távfűtött szegedi lakások 96 százalékát szolgálják majd ki.

A belvárost, illetve az Északi városrész egyik felét ellátó hőkörzetet kiszolgáló két új geotermikus rendszer részben fedezi több mint 6 ezer lakás és csaknem 70 intézmény fűtési energiaigényét. Az előzetes becslések alapján a fűtési hőszükséglet 68, illetve 96 százaléka biztosítható majd geotermikus energiából.

A geotermikus köröket egy 2 ezer méter körüli talpmélységű termelő és két némileg sekélyebb visszasajtoló kút szolgálja ki. A termelőkutaktól szigetelt, magasnyomású távvezetékeken szállítják a hőközpontokhoz a 90 foknál melegebb termálvizet, ahol több körben lemezes hőcserélőkön adják át az energiát, majd a visszasajtoló kutakhoz továbbítják a vizet ismertette a projekt részleteit a szakember.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Nem váltja ki teljesen a gázt, de pont jókor jött a szegedi geotermikus projekt

Szegeden az ősztől jórészt termálvíz adja a magánlakások és az intézmények fűtéséhez szükséges hőenergiát. A közel 28 ezer lakást ellátó, városi tulajdonú szolgáltató cég állami és uniós támogatással, valamint magánbefektető bevonásával fúratott termálkutakat.