Száztizenhat szegedi egyetemi oktató és kutató is támogatja a tanárok követeléseit

Száztizenhat, a természettudományos, illetve informatikai területeken dolgozó szegedi egyetemi oktató és kutató tett közös nyilatkozatot, amelyben nyilvánosan szolidaritást vállalnak a közoktatás szereplőivel, támogatva követeléseiket. Az aláírók egyúttal kifejezik egyetértésüket az MTA Közoktatási Elnöki Bizottsága által közzétett, a helyzet lehetséges megoldásait is tartalmazó összegzéssel.

A nyilatkozók külön szót emelnek a természettudományos tantárgyak oktatásának helyzetéért, amelyet különösen elkeserítő állapotban lévőnek látnak, és aminek negatív hatásait meglátásuk szerint mind a felsőoktatásban, mind a munkaerőpiacon egyre erőteljesebben érezni lehet. A Szegeder számára is megküldött nyilatkozatot alább szó szerint idézzük:

Mi, a szegedi felsőoktatás természettudományos és informatikai területein dolgozó, alulírott oktatók és kutatók ezúton vállalunk nyilvánosan szolidaritást a közoktatás különböző szegmenseiben dolgozó kollégáinkkal, támogatva a közoktatás és az abban részt vevők helyzetének hosszú távú, megnyugtató rendezésére irányuló követeléseiket – beleértve a pedagógusok (különösen a pályakezdők), ill. az oktató-nevelő munkát segítő munkatársak bérének azonnali és jelentős emelését és hosszútávú értékállóságának biztosítását, a pedagógusok hatékony munkájához szükséges rendszerszintű és intézményi feltételek megteremtését, a pedagógusok és diákok terhelésének racionalizálását, a pedagógusok szakmai fejlődését megfelelően szolgáló támogatási rendszer kialakítását, valamint a sztrájkjog csorbítatlan visszaállítását.

Egyetértünk az MTA Közoktatási Elnöki Bizottsága által közzétett helyzetelemző állásfoglalással, amely lényegre törően vázolja a közoktatással és a pedagógus pályával kapcsolatos legsúlyosabb problémákat, egyúttal konkrét megoldási javaslatokat is tartalmaz. Külön szót emelünk a természettudományos tantárgyak oktatásának helyzetéért, amely különösen elkeserítő állapotot mutat, és ennek hatásait mind a felsőoktatásban, mind a munkaerőpiacon egyre erőteljesebben érezni lehet.

A természettudományos végzettséggel pedagógus pályára lépő, ill. pályán maradó tanárok létszáma folyamatosan és drasztikusan csökken, így az érintett tantárgyak (ide sorolva az informatika és sajnos már a matematika) oktatását a legtöbb intézményben már nem lehet megfelelő szakmai színvonalon ellátni – ez pedig beláthatatlan mértékű hátrányokat okoz nem csak a természettudományos, műszaki, informatikai, vagy épp orvosi munkaerőpiaci területekre igyekvő fiatalok, hanem az egész, a XXI. század kihívásaival szembenézni kénytelen társadalmunk számára. A közoktatás ezen szegmensének mielőbbi, az érintett szakmai szervezetek bevonásával és véleményük figyelembevételével történő helyzetrendezése ezért szintén égető fontosságú.

Jól és stabilan működő közoktatás nélkül nincsen sikeresen működő felsőoktatás, nincsen sikeresen működő ország, nincsen jövő” – zárták közleményüket, melyet az alábbi 116 oktató és kutató írt alá:

  • Dr. Ádám Anna Adél, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Kémiai Intézet)
  • Dr. Balázs István, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Balogh Gergő, adjunktus (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Balogh János, egyetemi docens (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Bányai Emese, gazdasági szakértő (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Barna Barnabás, adjunktus (SZTE TTIK Fizikai Intézet, Kísérleti Fizikai Tanszék)
  • Barta Károly egyetemi docens (SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet)
  • Dr. Benedict Mihály, professzor emeritus, (SZTE TTIK, Fizikai Intézet)
  • Dr. Bencsik Gábor, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Kémiai Intézet)
  • Dr. Benke János Marcell, adjunktus (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Bérczi Orsolya, tanszéki mérnök (SZTE TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék)
  • Dr. Bereczki Zsolt, egyetemi adjunktus (SZTE TTIK BI Embertani Tanszék)
  • Dr. Berend Gábor, adjunktus (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Beszédes Árpád, egyetemi docens (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Bíró Imre Barna, tudományos kutató (SZTE Bajai Csillagvizsgáló Intézete)
  • Dr. Blanka-Végi Viktória, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet)
  • Dr. Bodai László, tanszékvezető egyetemi docens (SZTE TTIK Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék)
  • Böszörményi Éva, tudományos segédmunkatárs (SZTE TTIK Kémiai Intézet)
  • Dr. Csirik János, Emeritus Professzor (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Czavalinga Donát Róbert, tudományos segédmunkatárs (SZTE Bajai Csillagvizsgáló Intézete)
  • Dr. Czirják Attila, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Fizikai Intézet, Elméleti Fizikai Tanszék)
  • Dr. Dömötör Orsolya, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Kémiai Intézet)
  • Dr. Fábián László, adjunktus (SZTE TTIK Fizikai Intézet, Kísérleti Fizikai Tanszék)
  • Faragó Dénes, tanársegéd (SZTE TTIK Informatikai Intézet, Műszaki Informatika Tanszék)
  • Dr. Farkas Tamás, egyetemi docens (SZTE TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék)
  • Dr. Fehér Attila, egyetemi tanár, (SZTE TTIK Növénybiológiai Tanszék)
  • Dr. Fehér László, egyetemi tanár (SZTE TTIK Elméleti Fizikai Tanszék)
  • Fekete Gyöngyvér, humán ügyviteli szakértő (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Földi Péter, egyetemi docens (SZTE TTIK Elméleti Fizikai Tanszék)
  • Frank Andrea, intézeti ügyvivő szakértő (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Gajda Tamás, egyetemi tanár (SZTE TTIK, Szervetlen és Analitikai Tanszék)
  • Dr. Galbács Gábor, egyetemi tanár (SZTE TTIK Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék)
  • Dr. Galgóczi László Norbert, egyetemi docens (SZTE TTIK Biotechnológiai Tanszék)
  • Dr. Garab Ábel, egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Geretovszky Zsolt, egyetemi docens (SZTE TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék)
  • Dr. Gergely Tamás, egyetemi adjunktus (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Gingl Zoltán, tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE TTIK Informatikai Intézet, Műszaki Informatika Tanszék)
  • Goldmann Júlia, gyakorlati oktatási munkát segítő alkalmazott (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Gulyás Ágnes egyetemi adjunktus (SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet)
  • Dr. Győrffy Lajos, adjunktus (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Gyulavári Tamás Zsolt, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék)
  • Hajdu Bálint, tudományos segédmunkatárs (SZTE TTIK Kémiai Intézet)
  • Dr. Hermesz Edit, egyetemi docens (SZTE TTIK Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék)
  • Dr. Hopp Béla, egyetemi tanár (SZTE TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék)
  • Horváth Beatrix, oktatásszervező (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Jancsó Attila, egyetemi docens (SZTE TTIK Kémiai Intézet)
  • Dr. Jász Judit, egyetemi adjunktus (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Juhász Nóra, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Kardos Péter, adjunktus (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Katonáné Dr. Horváth Eszter, egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Kevei Péter, tanszékvezető egyetemi docens (SZTE TTIK, Bolyai Intézet)
  • Dr. Kincses János, c. egyetemi tanár (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Kiss Tamás, professzor emeritusz (SZTE TTIK Kémiai Inézet)
  • Dr. Kohut Attila, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Fizikai Intézet, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék)
  • Dr. Kopasz Katalin, adjunktus (SZTE TTIK Fizikai Intézet, Kísérleti Fizikai Tanszék)
  • Dr. Kosztolányi József, egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Kovács Attila Pál, adjunktus (SZTE TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék)
  • Dr. Kovács Kornél az MTA Doktora, Prof. Emeritus (SzTE TTIK Biotechnológiai Tanszék)
  • Dr. Kozma József, főiskolai docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Kun Tünde, ügyintéző (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Kutus Bence, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Kémiai Intézet)
  • Dr. M.Tóth Tivadar egyetemi tanár (SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet)
  • Dr. M.Tóthné Dr. Farsang Andrea, egyetemi tanár (SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet)
  • Makan Gergely, tanársegéd (SZTE TTIK Informatikai Intézet, Műszaki Informatika Tanszék)
  • Dr. Makay Géza, egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Maróti Miklós, egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Mérai László, tudományos segédmunkatárs (SZTE TTIK Kémiai Intézet)
  • Dr. Mészáros János Péter, tudományos segédmunkatárs (SZTE TTIK Kémiai Intézet)
  • Dr. Mingesz Róbert, adjunktus (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Mitnyan Tibor, tudományos munkatárs (SZTE Bajai Csillagvizsgáló Intézete)
  • Molnár Dániel, tanszéki mérnök (SZTE TTIK Fizikai Intézet)
  • Dr. Molnár Erika (SZTE TTIK Embertani Tanszék)
  • Dr. Molnár Nóra, adjunktus (SZTE TTIK Ökológiai Tanszék)
  • Mucsi Róbert, tanszéki mérnök (SZTE TTIK Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék)
  • Nagy Gábor, tanszéki mérnök (SZTE TTIK Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék)
  • Dr. Nagy V. Gábor, egyetemi adjunktus (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Nagy-György Judit, egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Németh Gábor, adjunktus (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Németh József ny.c. egyetemi tanár Dr.(SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Németh Tamás, adjunktus (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Németh Zoltán, egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Ördög Attila, egyetemi adjunktus (SZTE TTIK Növénybiológiai Tanszék)
  • Ördögné Dr. Kolbert Zsuzsanna, egyetemi docens (SZTE TTIK Növénybiológiai Tanszék)
  • Dr. Palágyi Kálmán egyetemi docens (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Palásti Dávid Jenő, tudományos segédmunkatárs (SZTE TTIK Kémiai Intézet)
  • Dr. Pap Zsolt, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék)
  • Dr. Papp Katalin, c. egyetemi tanár, ny. egyetemi docens (Szte TTIK)
  • Dr. Paragi Gábor (SZTE TTIK, Fizikai Intézet)
  • Dr. Peintler Gábor, egyetemi docens (SzTE Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék)
  • Dr. Perei Katalin, adjunktus (SZTE TTIK Biotechnológiai Tanszék)
  • Dr. Poór Péter, egyetemi docens (SZTE TTIK Növénybiológiai Tanszék)
  • Rabcsánszkiné Vass Anita, ügyvivő-szakértő (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Schäffer László, adjunktus (SZTE TTIK Informatikai Intézet, Műszaki Informatika Tanszék)
  • Dr. Schuszter Gábor, egyetemi adjunktus (SZTE TTIK Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék)
  • Dr. Smausz Kolumbán Tamás, adjunktus (SZTE TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék)
  • Dr. Szabó Tamás Zoltán, egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Szalai Tamás, adjunktus (SZTE TTIK Fizikai Intézet, Kísérleti Fizikai Tanszék)
  • Dr. Szatmári József, egyetemi docens (SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet)
  • Dr. Szegedi Viktor tudományos főmunkatárs (SZTE TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék)
  • Dr. Székely Péter, tanszékvezető egyetemi docens (SZTE TTIK Fizikai Intézet, Kísérleti Fizikai Tanszék)
  • Dr. Szendrei Ágnes, az MTA külső tagja (az SZTE TTIK Bolyai Intézet korábbi egyetemi tanára)
  • Dr. Szendrei Mária, DSci, Prof. Emer. (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Szente Magdolna, Professzor Emerita, (SZTE TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék)
  • Dr. Szőllősi Istvánné nyug. egyetemi docens (SZTE TTIK Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék)
  • Dr. Tobak Zalán, egyetemi adjunktus (SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet)
  • Dr. Totik Vilmos, egyetemi tanár (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Vadai Gergely, adjunktus (SZTE TTIK Informatikai Intézet, Műszaki Informatika Tanszék)
  • Varga Ferencné, könyvtáros (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Van Leeuwen Boudewijn, egyetemi adjunktus (SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet)
  • Dr. Van Leeuwen-Polner Mónika, egyetemi adjunktus (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Véseiné Dr. Szőllősi Réka, adjunktus (SZTE TTIK Növénybiológiai Tanszék)
  • Dr. Villányi Zoltán, adjunktus (SZTE TTIK Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék)
  • Dr. Vinkó Tamás, egyetemi docens (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Waldhauser Tamás, egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
  • Dr. Ziegenheim Szilveszter, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Kémiai Intézet)
  • Dr. Zsindely Nóra, tudományos munkatárs (SZTE TTIK Genetikai Tanszék)

Frissítés (2022. 12. 07. 12:52): Időközben lapunknak jelezték a TTIK-ról, hogy a korábban megjelent, szegedi természettudományos és informatikai felsőoktatásban dolgozó, 116 egyetemi oktató és kutató november 7-i nyilatkozatához időközben még 66, különböző magyarországi és külföldi egyetemeken – például a zürichi egyetem –, kutatóintézetekben dolgozó is támogatólag csatlakozott, ezeket alább lehet olvasni:

  • Dr. Berta Árpád, tudományos segédmunkatárs (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Dr. Farkas Richárd, egyetemi docens (SZTE TTIK Informatikai Intézet)
  • Patkós András, emeritus egyetemi tanár (ELTE, Atomfizikai Tanszék)
  • Horváth István, egyetemi tanár (NKE, HHK)
  • Kormos Márton, tudományos főmunkatárs (BME, Elméleti Fizika Tanszék)
  • Németh Csaba, egyetemi docens (PE, MK, TTK)
  • Zimborás Zoltán, tudományos főmunkatárs (Wigner FK)
  • Dr. Kovács Péter, tud. főmunkatárs (Wigner FK RMI ELMO)
  • Dr. Szatmáry Károly, professzor emeritus (SZTE Kísérleti Fizikai Tanszék)
  • Dr. Ujvári Sándor, középiskolai tanár (Lánczos Kornél Gimnázium)
  • Dr. Kiss Tamás, tudományos főmunkatárs (Wigner FK SZFI) 
  • Varga Gábor, nyugdíjas tanszéki mérnök (ELTE TTK, Anyagfizikai Tanszék)
  • Wolf György osztályvezető, tudományos tanácsadó (Wigner FK, Elméleti Osztály)
  • Kováts Éva, tudományos főmunkatárs (Wigner FK SZFI)
  • Oszlányi Gábor, tudományos tanácsadó (Wigner FK)
  • Dr. Zagyvai Péter, nyugdíjas főmunkatárs (Energiatudományi Kutatóközpont, Környezetfizikai Laboratórium)
  • dr. Bartos-Elekes István, nyugalmazott fizika-, informatika- és elektronikatanár (Ady Endre Líceum, Nagyvárad)
  • Dr. Pásztor Gabriella, adjunktus (ELTE TTK Fizikai Intézet)
  • Lendvai János, professor emeritus (ELTE Fizikai Intézet)
  • Pusztai Tamás, tudományos tanácsadó (Wigner FK SZFI)
  • Horváth Zsolt József, professzor emeritus (ÓE KVK Mikroelektronikai és Technológia Tanszék)
  • Dr. Asbóth János, egyetemi docens (BME TTK, Wigner FK)
  • Dr. Visy Csaba, professor emeritus (SZTE TTIK Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék)
  • Anda Gábor, tudományos főmunkatárs (EK)
  • Dr. Tegze Miklós, tudományos tanácsadó (Wigner Fizikai Kutatóközpont)
  • Menyhárd Miklós, professzor emeritus (EK MFA)
  • Cserti József egyetemi tanár (ELTE TTK, Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék)
  • Dr. Sükösd Csaba c. egy tanár, nyugdíjas
  • Dr. Farkas Zsuzsanna, tanszékvezető főiskolai tanár (SZTE JGYPK Általános és Környezetfizikai Tanszék)
  • Dr. Vásárhelyi Gábor, tudományos munkatárs (ELTE Biológiai Fizika Tanszék)
  • Dr. Szalay Szilárd, tudományos munkatárs (Wigner FK, SzFI)
  • Márton Zsuzsanna, egyetemi docens (PTE Fizikai Intézet) & tudományos munkatárs (ELI-ALPS)
  • Szigeti Balázs Endre, tudományos segédmunkatárs (Wigner FK RMI)
  • Hajdu Csaba, tudományos főmunkatárs (WIGNER Fizikai Kutatóközpont)
  • Németh Zoltán, tudományos főmunkatárs (Wigner FK RMI NAO)
  • Dr. Zétényi Miklós, tud. főmunkatárs (Wigner FK RMI ELMO)
  • Frey Sándor, tudományos főmunkatárs (CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet)
  • Nánai László, Prof. emeritus (Szegedi Tudományegyetem)
  • dr. Zimányiné Horváth Vera, korábban középiskolai tanár, most látogatóközpont-vezető (ELI ALPS Lézeres Kutatóközpont)
  • Dr. Sós Katalin, főiskolai docens  (SZTE  JGYPK Általános és Környezetfizikai Tanszék)
  • Dr. Radnóczi György, professzor emeritus, NKFIH Energiakutató Központ
  • Gabányi Krisztina, adjunktus (ELTE TTK Csillagászati Tanszék)
  • Kovács Lajos, tud. főmunkatárs (SZTE Orvosi Vegytani Intézet)
  • Dr. Csendes Tibor, egyetemi tanár (SZTE Informatikai Intézet)
  • Dobos Vera, posztdoktorális kutató (Kapteyn Astronomical Institute, University of Groningen)
  • Dr. Hack Szabolcs, tudományos munkatárs (ELI ALPS Lézeres Kutatóközpont)
  • Kovács József, tud. főmunkatárs (ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium)
  • Dr. Szulágyi Judit, professzor (ETH Zürich, Fizika Tanszék)
  • Ciubotariu Éva Ilona, nyugalmazott kémiatanár (Ady Endre Elméleti Líceum Nagyvárad, Románia)
  • Csizmadia Szilárd, tud. munkatárs (DLR, Berlin, Németország)
  • Dr. Dürgő Hajnalka, adjunktus (SZTE JGYPK Technika Tanszék)
  • Kormos Márton, tudományos főmunkatárs (BME)
  • Dr. Dudás Tünde, adjunktus (SZTE JGYPK Technika Tanszék)
  • Dr. Szaszkó-Bogár Viktor, Superfund Research Kft., teamleader - quantitative analyst
  • Varga József, posztdoktori kutató (Leideni Egyetem, Leideni Obszervatórium)
  • Dr. Apai Dániel, dékánhelyettes és professzor (The University of Arizona)
  • Dr. Buss (Knipl) Diána, Quantitative strategist (Morgan Stanley)
  • Garab Győző, Professor Emeritus (Szegedi Biológiai Kutatóközpont)
  • Dr. Györfy Zsuzsanna, tudományos főmunkatárs (Szegedi Biológiai Kutatóközpont)
  • Dr. Bálint Éva, tudományos főmunkatárs (Szegedi Biológiai Kutatóközpont)
  • Dr. Kálmán Orsolya, tudományos főmunkatárs  (Wigner FK SZFI)
  • Varga Dániel fizikus, Vejle (Dánia)
  • Dr. Fehér Tamás, tudományos főmunkatárs (Szegedi Biológiai Kutatóközpont)
  • Dr. Szabó Milán, tudományos főmunkatárs (Szegedi Biológiai Kutatóközpont)
  • Vácz István, inf.mérnök, fizikus, magántanár