Úgy tűnik, mégis van esély rá, hogy lesz kecskési villamos és szabadkai tram-train

Egyszer már érvénytelen lett a Szeged–Szabadka tram-train tervezésére kiírt pályázat, viszont a második alkalommal meghirdetett tender sokáig csend volt, nem lehetett semmit tudni hónapokkal a határidő lejárta után sem. Ez most megtörni látszik, ugyanis egy résztvevőt kizártak volna, de fellebbeztek, így végre elkezdődhet a kétéves tervezés, melynek végén aztán már csak az lesz a kérdés, hogy miből építik meg az új kecskési villamosvonalat és az aluljárót. Attól ugyanis valószínűleg nem kell félni, hogy a Lázár-Féle Építési és Beruházási Minisztérium valószínűleg talál forrást rá.

Mint arról még tavaly augusztus végén beszámoltunk, nem érkezett egyetlen ajánlat sem a Szeged–Szabadka tramtrain-rendszer magyar szakaszának megtervezésére, ezért érvénytelen lett a kiírás. Meg is jelent aztán decemberben az új felhívás, a műszaki tartalom sem csökkent szerencsére. Ez alapján az elmaradt 4-es villamos rekonstrukciója is megvalósulna: Kecskés, de akár Alsóváros is új villamosvonalat kaphat, erről itt írtunk.

Síri csend a pályázat körül

Csakhogy ezután síri csend honolt e kietlen tájon, már rég eredményt kellett volna hirdetni eme második körben, de még olyan hír sem jött, hogy ismét elbukott volna a tervezési tenderkiírás, vagy bármi történne az ügyben. Aztán nemrég, július végén és augusztus elején bukkant fel néhány olyan dokumentum, amely a csend okára választ adott: két résztvevő indult a második tenderen, azonban az egyik bizonyos oknál fogva kizárásra került, ez esetben egy jelentkezővel viszont újra érvénytelen lett volna a pályázat.

Azért csak lett volna, ugyanis ha jól értelmezzük, akkor a kizárásra ítélt cég, a HYDRO-ÉP Kft. fellebbezett és a megrendelő, vagyis a NIF kérésére augusztus 15-ére nyújtotta be azokat a módosított dokumentumokat, ami alapján végül nem biztos, hogy kizárják őket: azaz érvényes lesz a tender két indulóval, mivel a másik induló, a TRENECON eközben érvényes ajánlatot adott be. Jelen állás szerint ők nyerhetik el a projektet közel 883 millió forintos tervezési díjjal az UTIBER-rel és a Kontúr Csoport Kft.-vel közösen.

Még két év, mire jöhetnek a kiviteli tervek és az építkezés

Bár már önmagában az is meglepetés, hogy a folyamat nem futott vakvágányra, mert a kormány szinte minden olyan projektet leállított, amely nem volt gazdaságilag indokolható, vagy éppen még nem jutott olyan fázisba, hogy már szinte csak a kivitelezés következett volna. A szabadkai tram-train esetében ugyanis még csak az engedélyeztetési tervezésnél tartunk. Ez több, mint egy firkálmány a tervasztalon, de még mindig nem a legvégső fázis, azaz a kiviteli tervek:

addig még legalább két év kell, mire eljut a projekt a kivitelezési szakaszba.

Viszont valószínűleg nem kell aggódni amiatt, hogy törölnék a projektet: az új Építési és Beruházási Minisztérium feje nem más, mint Lázár János, akiről tudható, hogy a tram-train a szívügye.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Ettől függetlenül még mindig kérdéses, hogy a várhatóan elapadó uniós források mellett miből fedeznék ezt a beruházást, de erre még van az illetékeseknek két évük gondolkodni, vagy netán az uniós forrásokat megszerezni.

Anna-kút, vagy Mátyás tér és a vasútállomás?

Azt egyébként megírtuk már, valamint a leköszönt SZKT-vezérrel, Majó-Petri Zoltánnal készült interjúnkban is előjött, hogy jelenleg két verziót vizsgálnak lehetséges nyomvonalként a szabadkai tram-trainnél: mindkét opcióban Kecskésen keresztül érkezne meg a 4-es mai végállomására a vasútvillamos a vajdasági városból. Az egyik változat szerint azonban a meglévő villamoshálózaton menne tovább Tarján vagy Hódmezővásárhely felé az Anna-kutat is érintve, míg a másik szerint a Vám tértől épülne egy teljesen új villamos-szárnyvonal az Indóház térig, a Mátyás tér mellett elvezetve.

Majó-Petri Zoltán az Anna-kutas verziót preferálja, hiszen ott nem kell teljesen új vágányt építeni az egyébként szűkös Rákóczi úton a Mátyás térnél elhaladva. Viszont ebben az esetben is jelentősen át kellene alakítani a legbonyolultabb csomópontot úgy, hogy a Kossuth Lajos sugárútra mindkét vágányról rá tudjon kanyarodni a tram-train a megfelelően tág sugarú íven. Ehhez megállókat és vágányzatot kéne áthelyezni, illetve átépíteni, nem beszélve arról, hogy egy közvetlen szabadkai járat esetén nem menne végig a tram-train az 1-es vonalon, illetve a MÁV vonataihoz sem csatlakozna.

A kormány korábban törölt tendere szerint, melyet a Modern Városok Program keretében ígértek még be annak idején, fel lett volna újítva teljesen és kétvágányúsítva lett volna a 4-es villamos pályájának Kecskés felőli szakasza, de a dolog elbukott. Az viszont mostani hír, miszerint annyira leromlott állapotba lépett a villamospálya, hogy az SZKT kénytelen volt beavatkozni és saját költségen némileg ráncba szedni azt. Ez azonban csak tűzoltás. 

Jelenleg vannak olyan pletykák, hogy a korábban tervezett nagyfelújítás a szabadkai tram-train megvalósulásával együtt lenne megejtve, ráadásul ezzel Kecskés is kapna egy korábban sohasem létező villamosvonalat egy vasúti aluljáróval megfűszerezve. Erre a 4-es villamos felújításáról tartott sajtótájékoztatón rá is kérdeztünk Németh Zoltán Ádámnál, az SZKT szakértőjénél és Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármesternél, ők azonban azt mondták, hogy egyrészt még mindig a nyomvonalváltozatok kiválasztásánál tart a projekt, másrészt nem kapott zöld utat.

A megvalósulás azonban még a távoli jövő zenéje, de úgy tűnik, legalább kapott egy lökést a projekt.