Halász Noémi, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója, egyben a szegedi Momentum friss alelnöke nyílt levelet tett közzé Facebook-oldalán, melyben arra szólítja fel Stumpf István kormánybiztost és az egyetem új kuratóriumát, hogy időben utalják el a doktoranduszok nettó 140, illetve 180 ezres havi ösztöndíját.
Halász Noémi elmondása szerint „végső elkeseredésben” született a poszt, mivel augusztus 10-én sem kapták meg az ösztöndíjat, mivel minden hónap tizedik napján kellene jönnie. Hozzátette, gyakorlatilag nagyon kevés az a hónap, amikor az utalás időben ékezik, rendszeresen előfordul a több naapos késés is. Megjegyzi, hogy ez sok hallgatót érint rajta kívül, nem a „személyes hisztije”. Nem értik azt, hogy ha az oktatók, dolgozó, BSc és MSc hallgatók számára megjön időben, akkor nekik miért nem.
Elmondása szerint „gyomorgörccsel várják” a fizetés esedékes napját, a tizedikét. Mint elmondta, a hallgatók frusztráltsága eltérő mértékű, mert egyes karokon elérhetők olyan kiegészítő projektek vagy ösztöndíjak, amikből félre tudnak tenni. Ezek nem mindenki számára adottak, az alapösztöndíj pedig annyira alacsony, hogy abból képtelenség félretenni.
A posztban összesítést is közölt hónapra lebontva, eszerint az elmúlt 24 hónap alatt 11-szer késett az ösztöndíj kifizetése.
„Számla, törlesztő, bevásárlás, gyógyszerkiváltás, rezsi. Ezeket valahogy be kell fizessük és a főbérlő, a bank, a bolt nem éri be azzal a válasszal, amit mi szoktunk kapni: »nem tudjuk, de majd valamikor megy az utalás«. [...] Persze rá lehet vágni, hogy »úgyis tudjátok, hogy nem jön időben, készüljetek úgy«. Na de kérdem én 140 000/180 000 Ft-os PhD ösztöndíjból, hogyan lehet félretenni ilyen infláció mellett? Illetve mire készüljek? 1 napot vagy 2-t fog késni, esetleg 1 egész hetet? Mindre volt már példa. Melyikre készüljünk?” – írja a szegedi Momentum-alelnök.
Februárban az egyetemen lehetőség volt Stumpf István, felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztost kérdezni a modellváltással kapcsolatban. Halász Noémi kérdést küldött be a kormánybiztosnak arról, miért nem érkeznek meg a doktorandusz ösztöndíjak időben. Ez nem került felolvasásra az élő eseményen, de azt ígérték neki, hogy e-mailben választ kap majd rá. Akkor még az időbeli korlátoknak tudta be, hogy kérdése nem került napirendre, de már 5 hónapja hiába várja a választ e-mailben.
Elhangzott viszont egy kérdés az ösztöndíj emeléséről; méghozzá az, hogy tervezik-e a bérminimumhoz igazítani azt. Stumpf István válaszában elismerte a problémát és kijelentette, hogy az egyetemi utánpótláshoz valóban javítani kell a PhD-hallgatók körülményein. Hozzátette, eddig csak az oktatók bérrendezésére volt „kapacitás”.
Halász Noémi bejegyzéséhez hozzászólt Gombos Jarmo, az SZTE Doktorandusz Önkormányzat tagja is: „Az SZTE Doktorandusz Önkormányzat emailben már korábban megkérte az University of Szeged illetékes vezetőjét intézkedjen az ösztöndíjak jogszabály szerinti teljesítése érdekében, felsorolva a levelet megelőző elmúlt egy év anomáliáit. Sajnos nem méltattak válaszra, bár a következő utalások időben történtek” – jegyezte meg.