A szegedi vadaspark is emelte mára árait durván 35 százalékkal

Mint az ismert, a koronavírus-veszélyhelyzet megszűnésével szabad kezet kaptak az önkormányzatok. Ezért aztán országos trend, hogy ebben a komoly inflációs környezetben szinte mindenhol árat emelnek. Mint ahogy Szegeden is, a közétkeztetéstől kezdve a parkolási díjakon át egészen az uszodákig, mindegyik önkormányzati cég emelte díjait. Városunkban még a taxiknak is szabad kezet adtak, eltörölték az árstopot.

Ezért aztán nem meglepő az a hír, hogy a szegedi vadaspark is emelt az árain július 1-re. Mint bejegyzésükben írják, mindenkit – akik a jövő hónaptól tervezik az állatkert meglátogatását – tájékoztatnak, hogy július 1-től változnak a vadaspark belépőjegyárai. Azzal indokolják az emelést a többi önkormányzati céghez hasonlóan, hogy az árak az elmúlt két évben változatlanok voltak, viszont „a működtetési költségek jelentős emelkedése miatt elodázhatatlanná vált ez a lépés”. Az új jegyárakról a vadaspark honlapján tájékozódhatunk ide kattintva.

Dióhéjban alább látható, hogy a főbb jegytípusok mennyit változtak a korábbiakhoz képest. Elmondható, hogy körülbelül 35 százalékos emelésről beszélhetünk szinte mindegyiknél.

Jegy/bérlettípus Régi ár Új ár Változás [%]
Felnőtt jegy 3100 Ft 4200 Ft +35,5%
Gyermek jegy 2100 Ft 2800 Ft +33,3%
Nyugdíjas/Diákjegy 2300 Ft 3100 Ft +34,8%
Családi jegy (2+1) 7500 Ft 10100 Ft +34,7%