A CM365 kerékpáros oldal most 10 fotót közölt arról, hogyan változott a kerékpárosok eljutása a Stefánia irányából az Oskola utcán át. Mint írják, a Stefánia elérhető lett a korábban egyirányú utcákról is, ahol a Hungi vigadó mentén új aszfalt is van a szokásos, vörös térköves járda mellett, és irányhelyes közlekedés. A helyszínen bőségesen van hely is, ráadásul kerékpártámaszokat is kiraktak, megy így méltó egy kerékpáros sugárúthoz is a szervezet szerint.
Elérve a körforgalomhoz, a létesítménynél kétféle módon is át lehet menni a túloldalra, és persze a Vörösmarty utcára is, melyet a megujul.szeged.hu oldalon kiválóan bemutatnak. Egyrészt választhatjuk a színháznál, a körforgalom után lévő zebrát, valamint bemehetünk magába a körforgalomba is kölön bringás behajtóval. A színház előtt, az eltűnt babák mellett egy elég széles kerékpárutat festettek fel, mely a hídnál egy buszsávvá alakul át.
A hídfőben aztán biciklis járműosztályozó vár, ahol a különböző irányok külön kapnak zöldet, így a káosznak nyoma sincs. Továbbhaladva aztán az Oskola utcán is kitették a kerékpártámaszokat, melyek a Stefánián is megtalálhatóak. Ez a típus már a Dugonics térről ismerős lehet, de mint azt a kerékpárosklub megjegyzi, nem túl népszerűek a méreteik miatt, pedig védőborítás is van rajtuk. Alább képekben szemléltetve az írottak: