„Az egészségügyi dolgozók lakhatása ne legyen politikai kérdés!” – írja posztjában Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője. Facebook-posztjában azt írja, hogy a szegedi önkormányzat részéről szép gesztusnak tartja, miszerint szociális áron biztosít lakást az egészségügyi dolgozók számára, akik „nap mint nap a szegediekért dolgoznak”.
Azonban hozzáteszi, az egészségügyi dolgozók fáradhatatlan teljesítményének elismerése politikán felül álló ügynek kell lennie. Mint írja, olyan szakemberekről van szó, akik az elmúlt két évben a koronavírussal való küzdelem frontvonalában teljesítettek szolgálatot. A sajtótájékoztatóján elmondta, sokat köszönhetünk nekik, ezért arra kéri „Botka László polgármester urat”, hogy a soron következő közgyűlésen nyújtsa be a lakásrendelet módosítását, hogy a nem állami fenntartású egyetem dolgozóinak is biztosíthasson az önkormányzat szociális lakást.
Elárulta, egyeztetett a szegedi Fidesz és KDNP frakciókkal, akik támogatni fogják a polgármester erre vonatkozó indítványát.
Mihálik Edvin, Szeged zöld tanácsnoka is hozzászólt a témához. Mint posztjában írja, „semmi sem jellemzi jobban a fideszes képviselők cinizmusát és alkalmatlanságát, mint hogy az önkormányzatoktól kérnek szociális bérlakást azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik az ő 12 évnyi kormányzásuknak köszönhetően szorulnak erre rá”. Szerinte Szegeden mindenkinek, aki rászorul, segítséget nyújtanak, és „ez a jövőben is így lesz” „Nem minket kell felszólítani az egyetemi és az egészségügyi dolgozók támogatására, hanem az Orbán-kormányt” tette hozzá.
Érdekes adalék, hogy eközben a koronavírus miatti vészhelyzetet épp kivezette a kormány a háborús veszélyhelyzet javára. Mint ismert, a koronavírus miatt bevezetett intézkedések részeként 2020 novemberétől az egészségügyi dolgozók és orvosegyetemi hallgatók díjmentesen használhatták a közösségi közlekedési eszközöket. Tavalyelőtt decembertől pedig a védekezésben résztvevő szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi dolgozók, rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is ingyenesen utazhattak.
A járványügyi veszélyhelyzet május végi megszűnése után, két hetes türelmi idővel ezt a lehetőséget is kivezetik. Az érintetteknek tehát június 15-étől kell ismét jegyet vagy bérletet váltaniuk a helyi és helyközi járatokra.