Orbán viktor egy bő háromnegyed órája posztolt Facebook-oldalára arról, hogy rendkívüli bejelentést fog tenni. Ez meg is történt: az újdonsült miniszterelnök a kormány hivatalos megalakulásával azonnali első lépése volt, hogy háborús veszélyhelyzetet hirdetnek, ezt egy videóban közli.
A videóban elmondja, hogy egyetlen percet sem vesztegettek – hiszen épp ma fogadták el a veszélyhelyzetre vonatkozó alkotmánymódosításokat –, mert a szomszédunkban háború zajlik. Egy olyan háború, amelynek még senki sem látja a végét, ezért folyamatos veszélyt jelent az országra. Kitért az anyagi- és energiabiztonságra, majd bejelentette, hogy
a háború és a brüsszeli szankciók miatt a világ egy gazdasági válság küszöbén áll.
Ezért aztán meg kell védeni a magyar családokat, egyben ki kell maradni a háborúból. Ehhez pedig cselekvőképességre és mozgástérre van szükség, amelyet úgy tudnak szavatolni, ha a kormány cselekvőképes és él az Alkotmány nyújtotta jogával, tehát a veszélyhelyzetet ma éjféltől kihirdetik. Holnap már az első döntésekről fog tájékoztatni Orbán Viktor miniszterelnök.