Tizedszerre is módosították az alkotmányt a parlamentben, a veszélyhelyzet maradt a háborúra hivatkozva

A kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is döntött az alaptörvény tizedik módosításával kedden az Országgyűlés.

A képviselők 136 igen, 36 nem szavazattal fogadták el a kétharmados támogatást igénylő módosítást. A parlament ugyancsak elfogadta 136 igen, 45 nem szavazattal az alaptörvény-módosítással összefüggésben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még a választások utáni első kormányinfón jelentette be, hogy készül az Alaptörvény 10. módosítása, amelyre azért van szükség, mert a kormány május 31-én meg akarja szüntetni a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet. Csakhogy a veszélyhelyzetet magát továbbra is fenn akarják tartani, így az ukrajnai háború nem is jöhetett volna jobbkor számukra.

Fontos változás az alaptörvényben, hogy az oroszukrán háborúra hivatkozva 2023. július 1-je helyett már idén november 1-jén hatályba léptetik a különleges jogrend új szabályait. Ezeket az alkotmány kilencedik, 2020 decemberében elfogadott módosítása tartalmazta, ez alapján a különleges jogrendnek csak három esete lesz: a hadiállapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet.

A most elfogadott tizedik módosítást Varga Judit igazságügyi miniszter kezdeményezte, és a javaslat indoklása szerint minden esetben meg kell valósulnia háborús cselekményeknek ahhoz, hogy a veszélyhelyzetet ki lehessen hirdetni. A fegyveres konfliktus fogalma alá sorolnak minden fegyveres összetűzést, például a polgárháborús konfliktust is. Humanitárius katasztrófának pedig háborús helyzetből,  fegyveres konfliktusból vagy más okokból például elemi csapás, természeti katasztrófa miatt kialakuló, az emberi életet tömegesen veszélyeztető súlyos élethelyzet számít.

Az indoklás hangsúlyozza: különleges jogrend kihirdetésére kizárólag akkor van lehetőség, ha a szomszédos államban bekövetkezett eseményeknek ténylegesen van súlyos különösen humanitárius, gazdasági hatása Magyarországon, illetve ezen súlyos hatások bekövetkeztének veszélye reális.

A katasztrófavédelmi törvényben rögzítették, hogy a kormány a szomszédos országban fennálló háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetben az élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonság, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket is hozhat.

A kormány ezt a jogkörét a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan a háborús helyzet magyarországi következményeinek megelőzése, kezelése, felszámolása céljából gyakorolhatja. A törvényjavaslat indoklása szerint a szabályozással kapcsolatos garanciális szabály, hogy a kormány által hozott veszélyhelyzeti intézkedéseket erre irányuló indítvány esetén az Alkotmánybíróság köteles felülvizsgálni.