Nyolc nappal a fideszes jelölt után Komjáti Zoltán is leadta a jelöltállításhoz szükséges aláírásokat Kiskundorozsmán

Az Összefogás Szegedért jobbikos jelöltje is leadta az ajánlóíveket nyolc nappal azután, hogy ezt már a fideszes jelölt, Ruzsa Roland megtette.

Eddig Mihálffy Béla volt Kiskundorozsmán az önkormányzati képviselő, azonban B. Nagy László helyett őt indította a Fidesz-KDNP egyéni országgyűlési képviselőként, amit meg is nyert. Ezzel városi képviselősége Szeged 1-es önkormányzati választókerületében összeférhetetlen lett, így Kiskundorozsmán is újra ki kell írni helyi időközi választást, erről korábban írtunk.

A törvény szerint jelölt az lehet, aki az adott körzetben élő választókorú lakosság legalább egy százalékának támogató aláírását összegyűjti, mindez Kiskundorozsmán 74 aláírást jelent. Ennél azonban sokkal többet gyűjtött össze Komjáti Zoltán, az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltje – állítja a városi hírportál, a szeged.hu. A lap szerint a jelölt május 7-én kezdte el az aláírások gyűjtését.

Komjáti Zoltán indulását egyébként még Botka László jelentette be a dorozsmai kőbáránynál, május 2-án. Terveivel kapcsolatban annyit mondott a lapnak, hogy a közbiztonság és a közlekedés feltételeinek javítása szerepel az első helyen, de bővíteni szeretné a fedett buszmegállók számát, napelemes kandelábereket telepíteni a városrészbe és folytatná az utak, járdák felújítását, korszerűsítését.

A Fidesz Mihálffy Béla helyett Ruzsa Rolandot indítja a körzetben, aki az ex-dorozsmai képviselő szerint több mint 10 éve itt él családjával. Ruzsa május 11-én posztolt közösségi oldalára arról, hogy már le is adta elsőként az aláírt ajánlóíveket, melyeken állítása szerint a szükséges mennyiség kétszeresét gyűjtötte össze.

Ruzsa április 22-ei a bemutatkozásán elmondta, szívvel-lélekkel szeretné tovább építeni Kiskundorozsmát. Megválasztása esetén maximálisan elérhető lesz a választók számára, valamint a megkezdett infrastrukturális fejlesztéseket pedig folytatja.

Érdekesség, hogy május 9-én Szabó Bálint is jelentkezett egy élő videóval a szegedi önkormányzat választási irodája előtt. A bejelentkezésben elmondta, hogy Mindenki Szegedért Mozgalom Szabó Ákos független képviselőjelöltet támogatja a kiskundorozsmai időközi választásokon, június 26-án. Az aláírt íveket ő még nem adta le.

A szintén Szabó vezetéknevű jelölt bemutatkozásában elmondta, hogy a helyiekért fog dolgozni. A lakosok megkeresései, panaszai alapján majd összeállítja a programját, melyet a megválasztása esetén megvalósítana. Mint mondta, még ismeretlennek számít a közéletben, de azon lesz, hogy minél többen megismerjék őt.