A bíróság első fokon elutasította Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnökének 100 millió forintos keresetét a Facebook ellen, amit az oldalának törlése miatt nyújtott be. A Blikknek elmondta, mi zajlott a szegedi tárgyaláson.
A bíró indoklása Toroczkai elmondása alapján gyakorlatilag az volt, hogy amikor regisztrál bárki az oldalra, elfogadjuk a szerződési feltételeket, ezek után pedig „a Facebook azt csinál velünk, amit akar”. Mint elmondta, Facebook-felhasználók tízezrei „kapták meg azt az információt, hogy én egy veszélyes ember vagyok, alatta a definícióval, miszerint terroristák, sorozatgyilkosok, tömeggyilkosok szerepelnek ebben a kategóriában. Mi ez, ha nem a jó hírnevem megsértése? Erről egy megveszekedett szót nem mondott a bíró, pedig szintén benne volt a keresetemben” – fejtette ki a lapnak.
Elárulta, a végsőkig el fog menni az igazáért; ha kell, Írországban és az Egyesült Államokban is bepereli a Facebookot jó hírnév megsértése miatt. Továbbá az áprilisi választások eredményén felbuzdulva, az új Országgyűlésben frakcióvezetőként az első intézkedések között fogja javasolni a Facebook szabályozását.
A választásokra visszatérve azt is megemlítette, hogy szerinte óriási mértékben hátráltatta a kampányát oldalának törlése. „Azoknál a videóknál, amiket Youtube-on teszek közzé, akár 10-szer több embert tudtam volna elérni a Facebookon. Ez óriási veszteség. Kipécéztek engem, aminek nyilván politikai okai vannak. Olyan igazságokat mondok ki a globális nagyvállalatokról, amik sértik az érdekeiket” – zárta.