Borús időben is százak tüntettek a Klauzál téren a tanárokért

Néhány százan vettek részt azon a szerdai tüntetésen, amelyet a Veritas Virtus Libertas egyetemi polgári csoport részéről szerveztek „Hiányzással a pedagógusokért” címmel a Klauzál térre, szerda délután 16 órára.

A rendezvényen becsléseink szerint 2–300 fő vett részt, ott volt többek között Botka László polgármester és a város két ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje, Szabó Sándor és Mihálik Edvin is. Az idő borús volt, mint átvitt értelemben a pedagógusok helyzete is, ahogy az egyik szervező, az egyébként momentumos Körmendi Zoltán mondta felvezetőjében.

Az egyik fellépő Molnár Áron, a noÁr nevű mozgalom alapítója lett volna, ő végül nem tudott eljönni, sem a budapesti tüntetésen részt venni, mert mint videóüzenetben közölte, elkaptam ezt a szemétláda vírust, úgyhogy nem tudok ma veletek ott lenni sem a Kossuth téren, sem Szegeden”. Molnár egyébként az SZFE-tüntetéseken vált ismertté, zenés klipet is készített a tanársztrájkról. Végül egy beszédet adott a kiállás fontosságáról, a tanárok támogatásáról, de az áprilisi szavazásról is.

A Klauzál téren beszédet mondott Farkas Dániel tanárszakos hallgató, Erdélyi Eszter pedagógus, a PDSZ szószólója, de hatalmas taps közepette Szajbély Mihály egyetemi tanárt, szenátort is meghallgatta a tömeg. Az esemény végén Körmendi jelentette be, hogy a láthatósági mellényt viselő

rendezők a Klebelsberg Központnak címzett képeslapokat osztanak ki,

amelyek egyik oldalán egy biankó bizonyítvány található, amin a részt vevők értékelhetik a hazai közoktatás helyzetét.