Szegedi nyugdíjasok írtak levelet Mészáros Lőrincnek

Konkrét ajánlatot tettek Mészáros Lőrincnek azok a szegedi nyugdíjasok, akik a nyáron még tüntetést is tartottak, miután megváltoztak a felcsúti milliárdos érdekeltségébe tartozó, a Forrás Szállóval összenyitott Napfényfürdő bérleti konstrukciói írja a hvg.hu.

a Szegeder írta meg még idén májusban, hogy 1027%-kal lett drágább a fürdőbe a korlátlan felnőttbérlet. Egy az újszegediek problémáival foglalkozó Facebook-csoportban szerveződni kezdtek az érintettek, akiket nem kicsit háborított fel a drágulás. Levelet írtak a fürdőnek, helyi önkormányzati képviselőknek, de még Botka Lászlónak is. A hírt az országos sajtó is lehozta, és a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, Toroczkai László is bejelentette, tüntetést szervez.

Mivel a csoport tagjai hónapokon át hiába ostromolták a komplexum igazgatóját, az ajánlatot most elküldték Mészáros Lőrinc általuk fellelt e-mail-címére. Azért a felcsúti milliárdosnak, mert kormányváltás után a Hunguest – és vele az Aquapolis – idővel Mészárosékhoz került. A csoport moderátora, Balogh László szerint a nyugdíjasok a főszezonban lemondanának a belépőkről, ehelyett egy évre két részletben váltanának bérletet:

  • egyszer január 15. és június 15. közötti időszakra, 45 alkalomra, 4 órás tartózkodással csak hétköznapokon 35 ezer forintért,
  • a másik bérletet szeptember 15. és december 15. közötti időszakra, 40 alkalomra, szintén napi 4 órás tartózkodással 32 ezer forintért.

A tervezet kidolgozói szerint, mivel az ügy körülbelül 5–600 szegedi nyugdíjast érint, ez legalább 35 millió forint biztos bevételt jelentene a fürdőnek, míg a bérletek megszüntetésével elveszítenék ezt a közönséget, ami 25 millió forint bevételkieséssel járna. A nyugdíjasoknak mindez összesen 67 ezer forint költséget jelentene, ami így is 40 ezer forinttal több, mint az egész évre szóló, korlátlan belépést biztosító bérletük – ráadásul, még időben is lényegesen korlátozná a belépésüket –, de még mindig olcsóbb, mint a Hunguest Hotels lánchoz tartozó fürdő jelenlegi ajánlata minden nyugdíjas kedvezmény nélkül.