A tramtrain-főmérnök már korábban is szólt, hogy a szegedi villamoshálózatot fejleszteni kell

Kanda Imre, a tram-train projekt főmérnöke volt a vendég a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában, ahol elmondta, mikor érkeznek a további tramtrain-szerelvények, valamint kitért a szegedi hálózaton felmerült áramalakítók fejlesztésére.

Mi hoztuk le először a hírt, hogy a próbák során kiderült néhány érdekesség, így Szegeden nem tudnak full kapacitáson próbázni a szerelvények. Ugyanis az SZKT meglévő infrastruktúrájára adottságként tekintett a beruházó, emiatt nem vizsgálta a szegedi szakaszon az áramellátás maximális terhelhetőségét. A tramtrain-járművek használatakor viszont lényegesen több az áramfelvétel, mint a PESA villamosok esetén, ezért az áramalakítók fejlesztésére, átalakítására van szükség.⁠

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Elfelejtették megnézni, bírja-e majd a szegedi villamoshálózat a tram-train okozta terhelést – nem bírja

Nem vizsgálták meg eddig, hogy a szegedi villamosközlekedést állátó áramfejlesztő képes lesz-e tartani a lépést a tram-train megjelenésévél. A próbák során lett világossá, hogy kapacitásfejlesztés kell, amire a MÁV ad 70 millió forint támogatást az SZKT-nak.

Kanda Imr⁠e szerint „sok helyről hallani teljesen tévesen”, miszerint nem mérték volna fel a szegedi villamoshálózatot, valamint azt, hogy a tram-train szerelvények több áramot vesznek fel, mint egy átlagos villamos. Elmondása szerint egyrészt a Szegedi Közlekedési Társaság belső hálózata nem tartozik a projekthez, másrészt már régóta felhívta mind a főmérnök, mind a beruházó a szegediek figyelmét erre, akik szintén folyamatosan részt vesznek a tesztelésben.

A probléma tehát nem újkeletű, és szó sincs arról, hogy nem gondolt erre senki sem korábban.

A műsorban az is elhangzott, hogy a hatodik jármű – amely nemrég érkezett Szentesre – is hamarosan megkezdheti a próbafutást. A hetedik szerelvény október végén, a nyolcadik pedig november végén várható, míg a négy darab szériajármű a jövő évben jön. A próbák során már 30 ezer kilométert teljesítettek hibamentesen a tramtrain-szerelvények, azonban a szériajárművekre ez már nem vonatkozik – mondta a főmérnök. Hozzátette: nincs olyan probléma, ami azt eredményezné, hogy a tartampróbát újra kellene kezdenie bármelyik prototípusjárműnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Lázár: megvan a 30 ezer futott kilométere a tramtrain-szerelvényeknek

„30 ezer km sikeresen teljesítve! Amint megvan az 50 ezer kilométer hiba nélkül, indulhat a szolgáltatás”

Szó esett még a Szeged-Szabadka vasútvonal felújításának megindulásáról is. A főmérnök elmondta, a Vásárhely és Szeged közlekedő tram-train a Szeged-Szabadka vonal első szakaszának tekinthető,

a négy opciós jármű pedig éppen a Szeged-Szabadka vasútvonalra kellett, hogy itt is közlekedjenek majd.

Megjegyezte azonban, hogy addig még sok megoldandó műszaki feladat van, és a határátléptetés megoldása is várat magára.

Kanda Imre ismertette, a szegedi karbantartó szervizcsarnokban jelenleg a technológiai berendezések beszerelése zajlik. A kerékeszterga kerül be a legkésőbb, amely a főmérnök elmondása szerint egy bonyolult eszköz, nem sok van az országban belőle: képes gyári állapotra újraprofilozni a kereket anélkül, hogy a forgóvázat ki kellene emelni a járműből. Ezt villamosoknál és majdan a tram-trainnél is 50-60 ezer kilométer megtétele után végzik el.