A makói polgármester szerint a fürdő bővítése rendkívül fontos a város jövője szempontjából

A Hagymatikum Gyógyfürdő bővítésének történelmi beruházása rendkívül fontos a város jövője szempontjából írja közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet. Makó polgármestere fontosnak tartja, hogy a gazdasági válság ellenére se álljon le ez a fejlesztés, hiszen – ahogy fogalmazott – átadása után fantasztikus új mérföldkövet nyújt majd a makói turizmusban.

Eközben sok helyről azt hallani, hogy a fürdőket, uszodákat (legalábbis amelyek nem termálvizesek és nem kültéri medencék, melyeket nem lehet téliesíteni) egyre több önkormányzat kénytelen bezárni ideiglenesen, hogy ezzel spóroljon a gyakran 8–10-szeres gázárakon, ami Makón éppenséggel ”mindössze” a tavalyi ötszöröse az októbertől érvényes szerződésük szerint.

A makói polgármester mindenesetre beszámolt Facebook-posztjában arról is, hogy miként haladnak a Hagymatikum bővítésének munkálatai:

  • az új élményfürdő-részleg galéria szintjén készítik az Atlantisz világ ülőpadjainak szerkezetét;
  • a pinceszinten folyamatban van a gépészeti eszközök elhelyezése;
  • a tetőszerkezet kupolájában a héten elkészülnek az utolsó famunkálatok;
  • utolsó fázisában tart a csúszdatorony és az élményfürdő nyílászáróinak legyártása, a hónap második felében elkezdik ezeket beépíteni;
  • nemsokára elkészül az élményfürdő tetejére kerülő kupola;
  • hamarosan elkezdik ácsolni az öltöző és a csúszdatorony tetőszerkezetét is.

Arról tegnap számoltunk be mi is, hogy a 24.hu épp a napokban készített egyébként a térség három településén riportot: Makóra, Algyőre és Hódmezővásárhelyre látogattak el, ahol a polgármestereket kérdezték a településükön szükséges intézkedésekről, melyeket a rezsicsökkentés megszűnése miatt kell meglépniük.

Ebben a cikkben Makón bár keresték Farkas Éva Erzsébetet, a fideszes polgármester azonban nem akart nyilatkozni a lapnak a rezsiválságról sem, így a DK-s Mucsi Tamás önkormányzati képviselőt kérdezték. Az általa elmondottak alapján nem feltétlenül tűnik úgy, hogy a városnak a jelenlegi energiaárak mellett pont egy kibővített intézmény fenntartása (még ha ez bevételt is generál) épp ínyére lenne.

Mucsi elmondása szerint ugyanis „annyira üres a város kasszája, hogy a hivatalban olykor hónapokig nem érkeztetik az önkormányzat által megrendelt és elvégzett munkák nyomán beérkező számlákat, hogy ne kezdjen ketyegni a fizetési határidő. Csakhogy ezzel a polgármester hozzájárul az amúgy is az életben maradásukért küzdő helyi cégek ellehetetlenítéséhez.”

A jobbikos Zeitler Ádám a testületi megszorításokat is felsorolta:

  • átmenetileg bezárnak a nyugdíjasklubok, „ahelyett, hogy melegedőként működnének;
  • szűkül az uszodai kapacitás, így csorbát szenved az iskolai úszásoktatás, ha a fenntartók nem tudják fizetni a magasabb díjat a fürdő felé;
  • a sportcsarnok fűtése is gondot okozhat, emiatt gimnázium testnevelésórái kerülhetnek veszélybe;
  • a fűtési idényre bezár a konferencia-központ;
  • ideiglenesen a városi múzeum is bezár (pedig csodás tárlatokkal büszkélkedhet a gyűjtemény, a makói születésű Galamb József okán makulátlan T-modellt és egyéb fordos kuriózumokat láthatunk, köztük órakiállítást, parádés helytörténeti gyűjteményt berendezett szobákkal, tapogatható skanzent hagymás mindentudóval, ráadásul a személyzetben még a pénztáros is csupaszív muzeológus; szóval, míg tart az enyhe ősz, tessék menni).

A riport teljes egészében ide kattintva olvasható.