Rég látott ennyi havat Szeged, az Alföldön szokatlan időjárásnak köszönhetően pedig egy teljesen új arcát mutatja. Közben a lakosság is két táborra szakad: vannak, akik örülnek a hónak, amiből évekkel ezelőtt láttak utoljára egy rendes adagot, mások a Karácsonyi énekből ismert ünneprontó figura, Ebenezer Scrooge módjára zsörtölődnek a csúszós, latyakos utak, a lefagyott kezek, meg a sáros folyosók miatt. De most még ők sem estek egymásnak, vagyis de, csak hógolyócsata formájában. 

Ocskó Ferenc fotósunk képei megmutatják, hogy ilyenkor sem áll le az élet, csak megnyugszik. Vízkereszt napján vastagon betakarózott hóval a rakparton ülő kalapos lány, egy kidobott fenyőfa is ledőlt a kiskörúton. A Belvárosi híd környékéről eltűnt a nyüzsgés, nem látni galambokat, az emberi jelenlétre meg csak a Pogány Induló graffiti és elszórtan néhány hóember emlékeztet.

A Tiszán is van még vízirendőr, de a strandon legfeljebb a kacsák merészkednek be a vízbe, aligha kell fürdőzőkkel foglalkozni. Az egész városban bőven van viszont kotorni- és lapátolnivaló, amivel a lakók, a városi cégek és az üzletek dolgozói együtt küzdenek. 

Rollert meglehetősen kevesen ragadnak ilyenkor, így a Széchenyi téri Lime-okat is elkezdte belepni a hó. A Wolt-futár Dugonics téren hagyott felszerelése azonban emlékeztet minket, hogy ilyen időjárásban nem szívesen mozdulnak ki az emberek, így az ítéletidőben még több feladatot – és remélhetőleg több borravalót is – kapnak az ételkiszállítók. 

És következzen egy éjszakai kép is, már amennyiben a délután négy óra után készült fotókat éjszakainak lehet hívni. Az egymást keresztező vonalak, az ellentétes irányba haladó villamos és gyalogos nemcsak világos kompozíciót alkotnak, hanem felidézik a nézőben a belváros meghatározó kereszteződésének hangzavarát is, megtörve a havas táj talán csak képzelt csendjét.