Szegény mintatelepnek épült a Horthy Miklós-város, amit néhány évtized után inkább a földig romboltak

A Horthy-telep kivitelezése – ellenére annak, hogy csupán tíz házról volt szó – további késésben volt, 1941 júniusában még csak nyolc ikerház állt. Tervek azonban voltak, például a templom felépítésére, amiről úgy írták meg júniusban az augusztus 6-i avatás tervezett dátumát, hogy ekkor még csak a telke volt kijelölve. Ki is derült időközben, hogy a templom nem lesz kész, mert a dóm kerítését mégsem adják oda, annak anyagát ugyanis drága lett volna feldolgozni.

De még így is voltak elképzelések szép számmal, arra például, hogy néhány éven belül már ötven ház álljon itt, és ez legyen a nagycsaládosok telepe a városban, hiszen ez a legmagasabban fekvő pont egyben, és így a legjobban védett is a víztől. De ahogyan a templom, úgy a házak jó része sem készült el végül.

A boldog emberek mintatelepe

A Délmagyarország ekkoriban is valamelyest propagandaújságként működött, bár ez tán az összes hazai szerkesztőségre igaz volt. A néhány egyszerű ikerházból és gazdasági melléképületből álló Horthy-telepet annak átadásakor „Szeged legujabb és legszebbnek készülő városrészeként” írták le. „Ott kanyarodik el a villamos a telep mellet!, ez a villamosvonal vezet ki a Fodor-telepre. Itt halad el a széles, pormentes országút is, amely Algyőnek tart. A töltésig kitűnően ki van építve az ut, a közepén szürke sávval; a jobb és a baloldali közlekedés feltűnő jelzésére szolgál ez a szürke vonal. A töltésen tul is szorgos munka folyik már, kövezik az utat Algyőig. A nemzetközi autóut mellett, ez lesz az ország második fő-közlekedési utvonala. Jobb helyet keresve-kutatva sem lehetett volna kiválasztani a Horthy-telep számára” – állott a lap augusztus 9.-i számában, ahol azért emelték ki ennyire az útközepi szürke sávot és funkcióját, mert Magyarországon épp ekkoriban tértünk át a jobboldali közlekedésre.

A mai Tarján lakótelep területe az 1960-as évekig egy ritkásabban lakott kertváros volt, ami magába foglalta a Horthy-telepet is. A lakótelep építéséről, s ezzel a régi kertvárosi telepek eltörléséről 1965-ben döntöttek, az első téglablokkos épületeket a mai Olajos utcában adták át 1968 végén. Előbb Dunaújvárosból, majd Szolnok házgyárából hozták a panelelemeket, miután rájöttek, hogy téglából nem lehet elég gyorsan építkezni.

A világ és Magyarország is fordult egyet a tengelye körül a Horthy Miklós-város megálmodása és az első tarjántelepi buldózerek felvonulása között, mégis hihetetlen, mekkora változáson ment keresztül a terület két–három évtized leforgása alatt, és hogy mára senki sem emlékszik már, hogyan várták a dóm szintén elfeledett fehér kőkerítéséből építendő templomot a Horthy-telepiek.

Impozáns, boldog telepet álmodtak a rászoruló családoknak néhány évvel az első szovjet katonák érkezése előtt. A Horthy Miklós-város éveken keresztül állt üresen, mire az első családok beköltöztek, jellemzően legalább tíz–tíz gyermekkel, három évtizeddel később pedig az utolsó falakat is ledöntötték, és az egykori mintatelep örökre eltűnt.

A Szegedet a XX. században szinte végigkísérő lakásínség az 1930-as évek végén is jelen volt, ezért volt szükséges új házak és telepek létesítésére. Az egyik ilyen – bár itt két évtizedet ugrunk vissza az időben – az a Somogyi-telep volt, amit az akkori polgármesterről neveztek el, és amit ma Petőfitelepként ismerünk. 1939-ben aztán felmerült, hogy az egyik újonnan létrejövő telep már ne a polgármester nevét vegye fel, hanem Magyarország kormányzója, Horthy Miklós nevével kerüljön a térképre.

Horthy a XX. század egyik legmegosztóbb politikai szereplője Magyarországon, mert amíg a jobboldalon rengetegen a mai napig tisztelik és becsülik, sokan nem tudnak elmenni amellett, hogy ő írta alá 1920-ban a magyar numerus clausus-törvényt, amelynek következtében a felsőoktatásban a zsidók aránya 30-ról 8%-ra csökkent, de a magyarországi zsidók deportálását is csukott szemmel nézték egészen 1944 júliusáig. Horthyék a sajtószabadságot sem tűrték meg, nem jelenhettek meg őt vagy kormányát kritizáló újságcikkek például.

A körtöltésen belül

A kultusz azonban erős volt történetünk idején, amikor a szegedi lapok arról kezdtek cikkezni 1940 tavaszán, hogy „Magyarország Nagyurának országlási jubileumára” – merthogy Horthy ekkor volt húsz éve kormányzó – „nem lehetne szebb emléket állítani, mint a körtöltésen belül fölépítendő Horthy Miklós-város”. A feladatra százezer pengő állt rendelkezésre, ami azért is volt különösen sürgető, mert sok házat elpusztított egy néhány hónappal korábbi vadvízáradás. A telepet elsősorban „frontotviselteknek” és vitézeknek tervezték létrehozni ekkor, később azonban kifejezetten szegénytelepként nyitott meg nagycsaládosok számára.

Az egyik károsult telep pont az 1920-as évek elején felépített Somogyi-telep és a később melléépített Ujsomogyi-telep volt, amik a körtöltésen kívüli elhelyezkedésük miatt pusztultak el részben az 1940-es áradáskor. Azért nem ezt a két telepet tervezték elsősorban újraépíteni, mert itt továbbra is fennállt az áradásveszély, míg ha a körtöltésen belül építkeztek, ott már nem kellett azon aggódni, hogy mikor dőlnek sorra a vályogházak.

„A közgyűlés olyan emléket állít a húszéves országlás szellemiségének megőrzésére, amely méltóképpen juttatja kifejezésre ennek a városnak hódolatát. Erre legalkalmasabbnak egy Horthy Miklós kormányzó nevéről elnevezett új városrész fölépítése látszott”

– írták egy újságcikkben 1940 októberében a telep létesítéséről. Az tehát világos volt, hogy a Horthy Miklós-várost a körtöltésen belül kell kijelölni, a pontos helyszín azonban váratott magára. Hely lett volna bőven, hiszen 1940-ig rengeteg olyan területe volt a városnak a töltésen belül, ami nem épült még be. Az óramutató járásával megegyezően, Alsóvárostól indulva ezek jöhettek szóba:

• Alsóvárosi nyomás (Szabadkai út–Cserepes sor–körtöltés),
• Hernyás hegy (Cserepes sor–Kaszás utca–Hősök útja [ma Kálvária sugárút]–körtöltés),
• Római-Kálvária-Jerikó (Hősök útja–Rohonczy utca [ma Rohonci utca]–Pulz utca),
• Francia hegy (Körtöltés utca–Makkos erdő sor–Öthalmi út–körtöltés),
• Makkosház (Csongrádi út–Gyevi sor–Nagyváradi út [ma József Attila sugárút]–Lomnici utca),
• Tarján (Tápéi sor–körtöltés–Nagyváradi út).

1941 augusztusára eszkalálódtak igazán a tervek, ekkorra ugyanis már úgy propagálták a beruházást, hogy „a szegedi Horthy-telep lesz az országban a sokgyermekes családok első mintatelepe”, ahol megkapó stílusban készülnek a házak. Azt meg kell hagyni egyébként, valóban sok gyermek jött ide, a 16 családdal összesen 118. A házak mind más színűek voltak: szürke, sárga, téglavörös, élénk pasztell, az ablakokat klinkertéglával rakták ki, azokra zsalugátert is szereltek, igazán tetszetős környék lehetett.

A Délmagyarország egy újságírója még augusztusban leírta, mi fogad egy ilyen lakásban: „pár lépcső vezet fel az előszobába, amely nem tágas, de egy szekrény benne kényelmesen elfér. Azért kisebb az előszoba, hogy annál tágasabbak legyenek a szobák. Az előszobából a nappali szobába jutunk, ez levegős, világos nagy szoba. Innen a másik szobába van bejárás. Ez lesz a szülők hálószobája. A konyhahelyiség a legtágasabb, ez aféle lakókonyha, ahol egész nap tartózkodhat a család. A konyha mellett van az éléskamra, innen pedig a padlásra visz a lépcsős-feljáró. A helységek mind tágasak, világosak, a padlózatuk ragyogó fehér. A házakba be van már vezetve a villany is és beállították a tűzhelyet és a kályhát a lakószobákba.”

Emellett építettek közös mosókonyhát és fáskamrát, illetve ólakat a jószágoknak. Ami valóban különlegessé tette a Horthy-telepet, hogy azt – egyedüliként a szegedi telepek közül – ízléses kő- és klinkerkerítéssel fogták körbe. A lakásbelsőt is ismertető cikk egy igen optimista gondolattal zárul: „a sokgyermekes családok mintatelepe, a szegedi Horthy Miklós-telep, a boldog emberek telepe lesz…”

Tarján árnyai

A Horthy-telep első lakói sokáig várták a beköltözést, az augusztusi tervezett dátumot ugyanis tolta maga előtt a város a túljelentkezésre hivatkozva, illetve arra, hogy a melléképületeket csak késve tudták felhúzni. Emiatt történt, hogy az eredeti, 1940 év végi beköltözésből 1942 végi lakásfoglalás lett, a telep hivatalos felavatása azonban az év decemberéig sem jött el. Ennek oka részben a nehezen beszerezhető alapanyagok és az emiatti lassú építkezés volt, részben pedig, hogy az állam időközben kivette a város kezéből a projektet, és kibővítette azt 36 lakásra és 400 gyermekkapacitásúra. A szegénytelepen elindult az élet. Sokan fizették szépen a havi bérleti díjukat, sokan el-elmaradoztak ezzel, holott olyan alacsony árakat szabtak, amiből még egy pincét sem lehetne piaci körülmények között bérbe venni máshol, írták a lapok.

A háború időközben dúlt, Magyarország ismét vesztett, a Horthy-telep mint név pedig 1944 áprilisát követően kikopott a hivatalos iratokból, innentől már újságcikkben is csak elvétve lehetett találkozni vele. A szovjet csapatok bevonulását követően még számtalanszor írták az újságok ezt a nevet egészen 1947-ig, de ezek szinte kizárólag apróhirdetések voltak:

• „Uj csizmát adok cserébe buzáért. Horthy-telep 1b.”
• „Keveset használt férfiruhák és használt férfiruhák és használt szekrények eladók Horthy-telep 1b.”
• „Eladó 1 tízhónapos sertés és 1 pár könnyű kocsitengely. Horthy-telep 6a. Solymosi.”

1947 júniusában merült fel Pintér Géza szociáldemokrata politikus javaslatára, hogy a Horthy-telepet nevezzék el Juhász Gyuláról, de ez végül nem valósult meg, ami utólag visszanézve nem is kár, hiszen egyébként is egy sokkal nagyobb, mindent rombadöntő változás közeledett már vészesen, amit úgy hívunk ma, Tarján.

Az 1940-es évek idealista terveit egy boldog kertvárosról mindössze két évtized alatt váltotta fel az elképzelés, hogy az eddig leírtak helyén addig nem látott méretű óriáslakótelep épüljön a gyarapodó munkásréteg számára. Szeged népessége ugyanis – szinkronban az egész világon zajló tendenciával – rohamosan kezdett nőni a II. világháborút követően, amit csak lakótelepek létesítésével lehetett kezelni. 1949 és 1970 között 38%-kal emelkedett a lakosságszám a városban.

Volt tehát bőven hely, ahol felépülhetett az új telep, s 1940 májusában ki is jelölték, hogy az akkori Fodor-telep mellett fog ez megtörténni. A Fodor-telep elnevezés ma is ismerősen csenghet, ugyanis ezen városrészünk létezik napjainkban is Fodorkert néven, a József Attila sugárút végénél.

Város tíz házzal

A Horthy Miklós-város – vagy ahogyan a sajtó is hívta idővel, Horthy-telep – egy a kormánytól a város számára érkező 300 ezer pengős segélyalapból terveztetett megvalósulni. Az összeg egyharmada, 100 ezer pengő jutott a telep felépítésére, amit az évek alatt 185 ezerre szerettek volna emelni a költségvetésből. Pénz hiába volt azonban, más gondok akadtak. A négyholdas területen ugyanis ekkoriban is voltak telkek, s ezeket előbb ki kellett sajátítani, aminek nem örült azok tulajdonosa, Pollák Sándor, aki a belügyminiszterhez fordult fellebbezésért, s emiatt az építkezés is késést szenvedett el.

Amennyire sokat cikkezett róla a sajtó, és amennyire grandiózusnak képzelhetjük el a terveket, azok valójában nem tartalmaztak sokat. Az első ütembe például mindössze tíz darab ikerház megépítését foglalták, ami húsz család elhelyezését oldotta volna meg. Ami mai szemmel különösen érdekes, hogy még ezt a tíz házat is szétosztotta a város tíz különböző vállalkozóra, hogy ne csak egy jusson keresethez.

Az építkezés 1940 őszén kezdődött meg téli határidővel, és ekkorra már a közösség is szerveződni kezdett. Novemberben küldöttség vonult a polgármesterhez, Pálfy Józsefhez, hogy Fodor-telep és Horthy-telep építhessen templomot, amely utóbbiban lett volna, de végül a háború miatt sohasem készült el. Egy ideig pedig konkrétan a Dóm körül elbontott fehér kőkerítést is ide akarták bedolgozni, erről is gyakorta írtak a korabeli újságírók.