100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök esti bejegyzésében azt írta, fontosnak tartotta a személyes találkozást, a gondolatok megosztását.

Beszámolt arról, hogy Sulyok Tamás a találkozó során kiemelte a hivatal munkatársainak szakmai felkészültségét, akik munkáját Forsthoffer Ágnes köszönettel illette, hiszen „ők lesznek azok, akik biztosítják a stabil működést és a folytonosságot az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszak alatt is” – fogalmazott.

Az ideiglenes államfő bejegyzése zárásaként minden jót kívánt Sulyok Tamásnak azzal a kiegészítéssel, hogy „rendben megy minden tovább”.

Ez utóbbi mondatot Török Gábor politikai elemző úgy értelmezte, hogy bár ez most csak kommunikáció és stílus, nem tartalmi különbség, egy példa a girondista – visszafogottabb, intézményesebb, kevésbé forradalmi hangvételű, a politikai konfliktusok kezelésében mérsékeltebb stílusú – Tiszára. Szerinte érdemes összehasonlítani ezt a bejegyzést a miniszterelnök bármelyik megszólalásával, amelyben a már eltávolított államfővel foglalkozott. „Szereposztás vagy különbség, majd kiderül.”

Sulyok Tamás szombaton kora este jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását. Ezzel megbízatása a törvény kihirdetését követő napon szűnt meg, azaz hétfőn nulla órától. Feladatát ideiglenesen az Országgyűlés elnöke, Forsthoffer Ágnes vette át.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…