100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Hétfő reggel nyolc órakor érkezett meg a Sándor-palotába Magyar Péter miniszterelnök Görög Márta igazságügyi miniszterrel, hogy tárgyaljon Sulyok Tamás köztársasági elnökkel – számolt be róla a helyszínről a Telex. Sulyok Tamás negyedórával korábban érkezett a helyszínre, a találkozó pedig Szondi Vanda kormányszóvivő tájékoztatása szerint fél óráig tartott.

A lap helyszíni tudósítója szerint Magyar Pétert érkezésekor taps és éljenzés fogadta. A helyszínen szimpatizánsok és ellentüntetők is megjelentek, összesen mintegy kéttucatnyian. A jelenlévők elszórtan kiabáltak egymásnak, és időnként hazaárulózó bekiabálások is hallhatók voltak.

A miniszterelnök előző nap délután a Facebookon emlékeztetett arra, hogy vasárnap éjfélkor lejár az a határidő, amelyet Sulyok Tamás számára jelölt meg az önkéntes lemondásra. „Hétfő reggel 8 órakor meglátogatom az igazságügyi miniszter társaságában Sulyok Tamás köztársasági elnököt” – írta akkor Magyar Péter.

Sulyok Tamás ezt követően a közösségi médiában reagált, és videóüzenetében közölte, hogy nem mond le tisztségéről. Elmondása szerint megvárja a Velencei Bizottság állásfoglalását, és hangsúlyozta, hogy az ügyében alkotmányos eljárást tart szükségesnek. A köztársasági elnök ugyanakkor jelezte azt is, hogy továbbra is együtt kíván működni a kormánnyal, és segíti az uniós források lehívásához szükséges jogalkotási folyamatokat.

Magyar Péter később rövid bejegyzésben reagált a köztársasági elnök videójára. „Sulyok Tamás soha nem állt ki sem az elesettekért, sem a megtámadottak mellett, sem a jogállam védelmében. Gyereknapon is csak a havi 6,3 milliós fizetését védi. Bocsánatkérés helyett” – írta a miniszterelnök.

Frissítés (10:00):A magyar köztársaság nem Sulyok Tamásé, nem is Orbán Viktoré, nem egy párté és nem egy politikai rendszeré, hanem a magyar emberek közös alkotása – mondta a miniszterelnök hétfőn a Sándor-palota előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatón, miután Görög Márta igazságügyi miniszterrel felkereste az államfőt.

Magyar Péter szerint azért jött ma el az államfőhöz, hogy beszéljenek a felelősségéről, mert a magyar köztársaság egyik legfontosabb intézményének tekintélyét szeretnénk helyreállítani. Közölte: a találkozón nem mondott le Sulyok Tamás köztársasági elnök.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…