A politika összeugraszt mindenkit, ezért nem politizálok

„11-kor már majdnem egy sor is kialakult” – mondta a Szegedernek az ásotthalmi 1-es szavazókörnél egy őrszem, aki önkéntes, és a Tisza Párt kérte fel, hogy figyelje, történik-e valami szokatlan. Egyelőre nem tapasztalt ilyet.

A szegedi férfi a Medián méréseiben nem annyira bízik, szerinte a Tisza előnyben van, viszont nem gondolja, hogy meglesz a kétharmad. Hozzátette, szerinte a Mi Hazánkon kívül senki nem fog bekerülni a parlamentbe a kisebb pártok közül, ezt látja a közvéleménykutatásokban.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Egy éppen ott szavazó nőt is megállítottunk, aki arról beszélt, hogy nagyon nagy szélsőségek vannak, a politika pedig összeugraszt mindenkit, így ő nem nagyon szokott politizálni. A kereskedelemben dolgozó nő azt mondta, látja a problémakat a kormányzásban, ugyanakkor nem gondolja alkalmasnak a Tisza pártot egy ország vezetésére. 

Ásotthalom határközeli település Csongrád-Csanádban, korábban a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László volt a polgármestere. A politikus most is indul pártja színeiben a 2-es körzetben. 

>>> Ez a cikk egy élő közvetítés része. Tovább a közvetítésre! <<<