Kiskunfélegyháza polgármestere, Csányi József az októberi időközi választáson elért újraválasztása után hétfőn közleményben ismerte el, hogy a nyári kampányban tett állításai egy részét nem tartja helytállónak – írja a 444.
2025 nyarán Kiskunfélegyházát az rázta fel, hogy Csányi több mint 10 év után július elején indokolatlanul lemondott. Egy hónappal később azt állította, hogy saját jegyzője és frakciója puccsolta meg. Korábbi szövetségesei azzal vádolták, hogy zavarodottan viselkedett, luxuséletet élt, és térfigyelő kamerával figyeltette volt szeretőjét.
A város főterén tartott eseményen Csányi sorolta a korábbi szövetségesei állítólagos visszaéléseit, és arról beszélt, hogy „az önkormányzat körül olyan cégek jelentek meg, amelyek egyre kedvezőbb és kedvezőbb feltételek mellett egyre több és több pénzhez jutottak.” Többek között volt kabinetfőnökét, Dósai Bencét is azzal vádolta, hogy szerepe volt az ellene szervezett puccsban, és állítása szerint egy Dósaihoz köthető cég kedvező feltételekkel vásárolt ingatlant a várostól, miközben az ipari parkban végzett hálózatfejlesztést az önkormányzat finanszírozta.
Dósai Bence a lap megkeresésére tagadta a polgármester állításait, és jelezte, hogy büntetőfeljelentést tesz, amennyiben Csányi nem vonja vissza nyilvánosan a vádakat, illetve nem kér tőle bocsánatot.
A polgármester hétfői közleményében azt írta, hogy a 2025. augusztus 12-én tett nyilvános nyilatkozata Dósai és az IP Energy Kft. ügyében téves volt. Hozzátette, hogy az újraválasztása után indított vizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy a korábbi információk nem helytállóak, szabálytalanság vagy kár a városnak nem történt, és kérte az érintettek elnézését.
Csányi a 444-et is megkereste azzal, hogy a kampányról szóló cikkből töröljék azokat a részeket, amelyeket most már tévesnek tart, ám a portál nem tudott eleget tenni a kérésnek, mivel csak az elhangzottakat idézték.

Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere
Forrás: Csányi József Facebook-oldala