Több vasútvonalon a batidai Lázár-kastély, a hatvanpusztai Orbán-birtok és a felcsúti kisvasút fotóira cserélték a fülkés vasúti kocsik ülései felett található, főként régi kastélyokat ábrázoló fotókat a Magyar Kétfarkú Kutya Párt passzivistái és Neulinger Ágnes, a párt egyik listavezető jelöltje.
Az MKKP közlése szerint az akció időzítése szándékos volt, mivel pontosan egy év telt el azóta, hogy a batidai vadászkastélyhoz vezető út aszfaltjára rajzolta fel egyik passzivistájuk, merre található „Lázár János kastélya” és „Nernia”. Erre válaszul, ahogy fogalmaznak, „Lázár János propagandalapja lejárató cikkel próbálta megfélemlíteni” az illetőt, személyes adatainak nyilvánosságra hozásával. Később a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indított a Promenad24-gyel szemben. Bár Lázár János nem támogatta az egyébként MÁV-os dolgozó kirúgását, a szegedi MKKP szerint már az is aggasztó volt, hogy ez egyáltalán szóba kerülhetett.
A Kutyapárt mostani közleménye szerint „azóta sok minden történt”: a Promenad24 újabb lejárató anyagokat közölt, a MÁV-nál pedig egyre látványosabbá vált a jármű- és forráshiány. Emellett tavaly decemberben az is kiderült, hogy a batidai birtok 2023-ra egy teniszpályával bővült, ráadásul erdőnek minősülő területen.
Ezért döntött úgy a párt, hogy „besegítenek Lázár Jánosnak a régi vasúti fülkés kocsik aktualizálásával, hiszen rengeteg kastély szépült meg az országban az elmúlt 15 évben. Így valahányszor a rossz pálya, vagy a hibás biztosítóberendezés miatt késik a vonat, az utasok megszemlélhetik a képeket és felidézhetik, hogy a közszolgáltatásokból kispórolt pénz egy jobb és szebb helyre került”.
Mint ismert, az építési és közlekedési miniszter résztulajdonos abban a cégben, amelyhez a Hódmezővásárhely melletti, batidai vadászkastély tartozik. A vadászház elvileg bárki által kibérelhető, ugyanakkor megközelítése Lázár János földjein keresztül vezet. A kastélyt az M43-as autópályával összekötő útszakaszt az állam nemrég mintegy 3 milliárd forintból építtette újjá.