Módosítanák ősszel az önkormányzati törvényt Navracsicsék

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Facebook-oldalán bejelentette, hogy a kormány felhatalmazta: még az ősz folyamán tárgyalásokat kezdjen az önkormányzati szövetségekkel a jogszabály esetleges módosításáról.

A miniszter szerint cél, hogy az önkormányzati törvényben szükséges változtatások az érintettek egyetértésével valósuljanak meg. „Határozott mandátumot kaptam a kormánytól arra, hogy még ősszel kezdjek tárgyalásokat az önkormányzati szövetségekkel azokról a problémákról, amelyek kezeléséhez az önkormányzati törvényen változtatni kell” – írta Navracsics a posztban.

Azt ugyanakkor nem részletezte, pontosan mely kérdések indokolhatják a módosítást. A bejegyzés közvetlenül azután született, hogy a miniszter Zalaegerszegen részt vett a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén, amelynek több ellenzéki vezetésű város is tagja.

Az InfoRádió beszámolója szerint Navracsics a zalaegerszegi rendezvényen arról beszélt, hogy az őszi tárgyalások célja a problémás területek feltérképezése, és ezek alapján egy új törvényjavaslat-koncepció kidolgozása. „Az újabb tárgyalássorozat reményeink szerint elvezet majd egy olyan törvényjavaslat-koncepcióhoz vagy -tervezethez, amely nagyjából bírja majd az önkormányzatok és az önkormányzati szövetségek támogatását” – fogalmazott a miniszter.

Navracsics emellett bejelentette, hogy október 15-én jelenik meg a Versenyképes Járások Program 2026-ra vonatkozó pályázati felhívása, amelyben 65 milliárd forintot osztanak szét az önkormányzatok között. A miniszter szerint hosszabb távon a programot és a teljes önkormányzati rendszert is az önkormányzatok igényeihez kívánják igazítani.

„Nekünk is az a célunk, hogy Magyarország az erős önkormányzatok országa legyen, hiszen az országunk is csak akkor tud erős lenni, ha az önkormányzatok erősek, stabilan finanszírozottak, magas színvonalon tudják ellátni a feladataikat, és a polgárok elégedettségét is ki tudják vívni a működésükkel. Éppen ezért a szaktárca a jövőben is partner szeretne lenni az önkormányzatokkal folytatott párbeszédben” – mondta Navracsics.