Mészáros Lőrinc gyulai szarvasmarha-tenyésztő cégbe száll be

A Gazdasági Versenyhivatalnál augusztus 6-án bejelentett, majd augusztus 21-én közzétett összefonódás-bejelentés alapján a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Agro Zrt. – mely Mészáros Lőrinc mezőgazdasági érdekeltségeit fogja össze – egyedüli irányítást szerez a Gyulai Agrár Zrt. felett – vette észre az Mfor.

A Gyulai Agrár Zrt. fő tevékenysége a szarvasmarha-tenyésztés és a nyerstej-előállítás, kisebb részben pedig szántóföldi növénytermesztést is folytat. A társaság egy korábbi termelőszövetkezet átalakulásával jött létre, jelenleg több mint 1500 hektár bérelt területen gazdálkodik. Az állattenyésztési ágazatban 1800 Holstein-fríz szarvasmarhát tartanak, amelyek közül 800 tejelő tehén évente mintegy 8 millió liter tej termelésére képes.

A vállalat a legutóbbi beszámoló szerint 2024-ben 2,4 milliárd forint árbevételt és 150 millió forint nyereséget ért el. Emellett 300 millió forint osztalékot fizetett a korábbi évek tartalékaiból kiegészítve. A Gyulai Agrár Zrt. saját tőkéje 3,6 milliárd forint, ugyanakkor nem ismert, hogy Mészáros mennyiért vásárolta meg a társaságot.

Az agrárcégben megszerzett tulajdoni hányadot a Good Farming Kft. kezeli. Érdekesség, hogy a vállalkozás ügyvezetője 2022 és 2023 között Magyar Péter volt.

Békés vármegye pedig az egyik kedvenc terjeszkedési övezete a felcsúti milliárdosnak. Az Opten adatbázisa szerint május 5-én-én alakult meg a Szarvas-Káka Agrár Kft. szarvasi központtal, de Békésben találhatók még a Csabatáj Zrt. és a Hidasháti Zrt. földjei is, amelyek szintén a milliárdos cégbirodalmához tartoznak.

Bár Mészáros Lőricnek a bankszektorban és az építőiparban is bőven vannak érdekeltségei, valójában ő Magyarország egyik legnagyobb földesura is. Az Mfor szerint ugyan erről nincs pontos kimutatás, de a sajtóban eddig megjelent becslések mintegy 45–60 ezer hektár, leginkább szántóföld van a milliárdos tulajdonában. Ha a GVH is rábólint, akkor még 1500 hektárt csaphatnak hozzá a leggazdagabb magyar földjeihez.