Idén is megjelent a Forbes legbefolyásosabb magyar nőket összegyűjtő listája, amely közélet, üzlet, kultúra és média kategóriában rangsorolta a hazai női vezetőket – írja a Telex. A listán számos Szegedhez köthető személy is van, mint például Várkonyi Andrea, aki itt született, de Szabados Ágnes és Karikó Katalin is, akik pedig a Szegedi Tudományegyetemen végezték tanulmányaikat.
A média kategóriában tizedik éve Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója áll az élmezőnyben. A második helyen Lenkei Mirtill, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal vezetője, a harmadikon Kálmán Erika, a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatója végzett.
Várkonyi Andrea, a TV2 igazgatósági tagja a tavalyi kilencedikről idén a hetedik helyre lépett előre.
Az első tízben szerepel még Máté Kriszta és D. Tóth Kriszta is.
A közéleti lista élén idén is Lévai Anikó áll. Orbán Viktor felesége egyben az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete és a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke is. A második helyet ismét Schmidt Mária miniszterelnöki főtanácsadó, a Terror Háza Múzeum főigazgatója foglalja el. A lista harmadik helyén Pottyondy Edina youtuber, közéleti influenszer és stand-up humorista debütál, ezzel letaszítva a tavalyi harmadik Kaminski Fannyt, Orbán Viktor sajtótanácsadóját, aki idén a hatodik lett. A tízes listára felkerült még Dúró Dóra és Baranyi Krisztina, valamint Dobrev Klára, Szentkirályi Alexandra, Mager Andrea, a Monetáris Tanács tagja, illetve új belépőként Bódis Kriszta is.
Az üzleti kategóriában ismét Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja végzett az élen, aki 2019 óta folyamatosan vezeti a listát. A második helyen Balogh Gabriella, az OTP igazgatósági tagja, a harmadikon pedig Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója áll. Az első három helyezett sorrendje változatlan maradt, viszont a negyedik helyre Czakó Borbála, a Hungarian Business Leaders Forum tiszteletbeli elnöke került, megelőzve Orbán Ráhelt, aki idén az ötödik lett. A listán szerepel továbbá Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary Zrt. kelet-közép-európai HR-igazgatója, Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország elnök-vezérigazgatója, Blaskó Nikoletta, az ACG Reklámügynökség alapítója és Juvancz Beáta, a BlackRock Hungary ügyvezető igazgatója.
A kultúra kategória élére idén Kolosi Beáta, a Líra vezérigazgatója került, aki a tavalyi győztest, Karikó Katalint váltotta az első helyen. A második Udvaros Dorottya színművész, a harmadik Ráskó Eszter humorista lett. Az első tízben szerepel még Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatósági tagja, Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója, valamint Szabados Ági és Orvos-Tóth Noémi is.
A teljes lista minden részlettel a Forbes Women tavaszi számában olvasható, míg van egy rövidített lista, mely itt böngészhető.